A helyi járattól a HPV oltásig

Beszámoló a képviselő-testületi ülésről.

Eredménytelennek nyilvánította a képviselő-testület a helyi tömegközlekedés biztosítására kiírt pályázatot, és úgy döntött, hogy 2010. január 1-től a helyi tömegközlekedést helyközi járatokkal kívánja biztosítani. A részletekről szeptemberben tárgyal újra a testület. Elfogadták a Volánbusz Zrt. által biztosított helyi tömegközlekedés költség-racionalizálásának lehetőségeiről szóló tájékoztatót. A Budaörsön építendő légimentő bázis megépítéséhez 5 millió forint támogatást nyújt a százhalombattai önkormányzat. Túri Péter, az OMSZ Légimentő Közhasznú Társaság ügyvezetője a döntést személyesen köszönte meg a képviselőknek, és elmondta, hogy a bázis februárra épül meg.


Tájékoztató készült a térfelügyeleti rendszer eddigi működésének tapasztalatairól, valamint javaslat a rendszer működésének javítására. A képviselők úgy döntöttek, hogy egyelőre nem növelik a térfigyelő kamerák számát. A 2007. szeptemberében átadott rendszer jelenleg 16 kamerával működik.. 2007-ben az önkormányzat 7.500.000,- Ft, 2008-ban pedig 9.000.000,- Ft speciális célú működési támogatást biztosított a rendőrség részére, részben ebből finanszírozták a központ működését. Elfogadták az óvodai beíratások eredményéről szóló tájékoztatót, és úgy döntöttek, hogy nem indíthat plusz egy csoportot a Napsugár Óvoda. Az öt óvodába összesen 233 gyereket írattak be, a csoportlétszám kialakításánál a Szivárvány Óvoda esetében további 4 fő figyelembevétele szükséges a sajátos nevelési igényű gyermekek miatt, a tényleges férőhely igény így 237 fő.


Egy évre, a jelenlegi bérleti díjjal meghosszabbítja a város az Ifjúság úti Szolgáltatóházban lévő Fodrászüzlet bérleti szerződését. Mivel a bérlőknek nincs szükségük a teljes épületre, a SZÁKOM Kft. bevonásával meg kell vizsgálni a megosztás, valamint a felújítás lehetőségeit, annak teljes költségvonzatát. A vizsgálat eredményét novemberben kell a képviselő-testület elé terjeszteni.


Hosszú vita után úgy döntöttek a képviselők, hogy a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény jövőjéről hamarosan rendkívüli ülésen újra tárgyalnak. Addig több alternatívát kell megvizsgálnia a Polgármesteri Hivatalnak az iskola elhelyezésével kapcsolatban.


Gazdaságélénkítő programot indít a képviselő-testület a helyi vállalkozások segítése érdekében. A program része a 2007-es évihez hasonló Vállalkozásfejlesztési Keret 50 millió Ft-os összeggel, amellyel kapcsolatban július 15-ig pályázat jelenik meg. A  gazdaságélénkítő program további elemeiről (hitelgarancia, kisvállalkozások fejlesztése tőkejuttatással, kamattámogatás) részletesebb kimunkálás után, várhatóan szeptemberben döntenek. A Barátság Művelődési Központban szükséges karbantartási munkák elvégzéséhez 20 millió forintot biztosít a város.


Elfogadta a képviselő-testület a városi egészségügyi alapellátásról szóló tájékoztatót és döntött a Városi Családsegítő és Gondozási Központ Szakmai Programjával kapcsolatban. Módosították a képviselők az önkormányzat által fenntartott intézmények keretében történő, személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatásokról szóló rendeletet.


A Képviselő-testület májusban hagyta jóvá a városi diákönkormányzat létrehozására tett előkészületeket és elfogadta az alprogram kidolgozására javasolt munkacsoport személyi összetételét. A diákok az iskolákban kialakult vélemények alapján városi diákönkormányzat helyett városi ifjúsági tanácsot szeretnének létrehozni. Ennek megalakulása egy városi ifjúsági fórum keretében történne, ahová minden városban lévő fiatal - harminc éves korhatárig - meghívást kapna. Ez a fórum választaná meg az első Városi Ifjúsági Tanács (VIT) tagjait és fogadná el a VIT programját. A VIT megalakulásának előkészítésére szervezőbizottság alakul, amely "nyári tábort" tart augusztus második felében. A képviselő-testület megbízta dr. Götzinger István és Szabó Zoltán települési képviselőket, hogy kísérjék figyelemmel és segítsék a fiatalok terveinek megvalósulását.


Megtárgyalta a testület a balatoni üdülőingatlanok felmérésének tapasztalatairól szóló tájékoztatót és a balatonalmádi üdülő ütemezett felújítására vonatkozó műszaki és pénzügyi terv elfogadásáról szóló javaslatot. Az önkormányzat a tulajdonában lévő balatonalmádi üdülőt mindaddig nem újítja fel, amíg nincs hivatalos információja arról, hogy a Szentkirályszabadján épülő nemzetközi polgári repülőtér le- és felszállópályái, légfolyosói útvonala zavarja-e az üdülő nyugalmát.


2 millió forinttal támogatja Százhalombatta Városa a Kárpátaljai Magyar Főiskolát, amelyet az intézmény tetőszerkezetének javítására és a csatornahálózat felújítására fordítanak majd. A Főiskolát 1994-ben alapították és 1996-tól sikerült integrálni az ukrán oktatási rendszerbe, de ukrán állami költségvetési támogatásban nem részesül. 2007-ben Százhalombatta 1 millió forinttal már támogatta a főiskolát.


Munkacsoport alakult a városi köztéri műalkotások elhelyezésének vizsgálatára. A nyolctagú munkacsoportot Szabó Zoltán, az Oktatási, Művelődési, Idegenforgalmi és Sport Bizottság elnöke vezeti. Tagjai: Miskei István, dr. Vicze Magdolna, Takács Péter, Nagy Rozália, Nagy Annamária, Kürtösi Brigitta és László Bandy.

Ingyen kapnak tankönyvet a százhalombattai általános iskolások a következő tanévben. A javaslatról - mely alapján 1134 gyermek térítésmentesen kapja meg az akár húszezer forintba kerülő tankönyv csomagot - Hart Andrea javaslatára döntött Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete.


Elfogadta a képviselő-testület a Szákom Kft-vel kötendő, 2012-ig szóló szerződést a városüzemeltetési feladatok ellátására. Pozitív előrelépés történt a város hulladék-lerakójának ügyében, amelyet a korábbi információkkal ellentétben mégsem kell bezárni 2012-ben. A város ugyanis lehetőséget kapott arra, hogy az uniós normák figyelembevételével délnyugati irányba bővítheti a hulladéklerakót, azaz megépülhet a IV. kazetta. Ez azt jelenti, hogy további 7-8 évig működhet és fogadhatja a város kommunális és inert hulladékát. Ezzel az intézkedéssel és beavatkozással egyelőre elhalasztható az átrakóállomás megépítése, amelynek a bekerülési költsége mintegy 275 millió forint lett volna. Ez a megoldás a lakosság részére rendkívül kedvező, mivel az átrakás és a pusztazámori regionális lerakóra történő elszállítás, valamint lerakás díja nem terheli őket. A testület felkérte a SZÁKOM Kft. ügyvezetőjét, hogy a lerakó bővítésének terveit készíttesse el és az engedélyezési eljárást még ebben az évben indítsa el.


Valkai Györgyöt választották meg a Szákom Kft. ügyvezetőjének. A szakember december óta megbízással vezeti az önkormányzat kommunális szolgáltató cégét, és számos eredményes intézkedést tett a cég hatékonyabb működése érdekében. Az ügyvezetői teendők ellátására kiírt pályázat eredményeképpen Valkai György 5 évre kapott megbízatást a Szákom Kft. irányítására. Ügyvezetőt választottak a Battai Uszoda Kft. élére is. A testület döntése értelmében pályázat meghirdetése nélkül, Mester Emil vezetheti a céget a következő öt évben.


Sürgősségi indítványt nyújtott be a Reggae Camp idei százhalombattai eseményeinek megrendezése ellen Miskei István települési képviselő. A testület többsége hosszas, és kemény vitában úgy foglalt állást, hogy nem támogatja az idén harmadik alkalommal városunkba tervezett több napos programot. A döntést megelőzően fesztivált támogató petíciót nyújtottak be több szervezet képviseletében helyi fiatalok, és pólóval ajándékozták meg a képviselőket.

Átfogó tájékoztató készült a 2008. évi gyermekvédelmi munkáról, amelyet a Városi Családsegítő és Gondozási Központ Gyermekjóléti Szolgálata, a FÉSZEK Egyesület, a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete, a város általános és középiskolai igazgatói, a rendőrség képviselői, valamint a Városi Gyámhivatal munkatársai készítettek. A testület a tájékoztatót elfogadta azzal, hogy a jövő tanévet követő nyári szünetben szükséges lenne megteremteni a gyermekek felügyeletét és napközbeni ellátását.


A rendelet felülvizsgálati program keretében új rendeletet alkotott a képviselő-testület a lakások és helyiségek bérletéről. A rendelet célja, hogy a Képviselő-testület az önkormányzati vagyon sajátos tárgyait alkotó - szociális és közérdekű feladatok ellátását is szolgáló - bérlakások, valamint a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeire, a bérleti formákra és a lakbérekre vonatkozó helyi szabályokat megállapítsa.


Rendeletet alkottak az önkormányzati lakások és helyiségek elidegenítéséről. A helyi jogszabály hatálya kiterjed Százhalombatta Város Önkormányzata  tulajdonában álló és elidegenítésre kerülő valamennyi lakásra és nem lakás céljára szolgáló helyiségre, függetlenül azok fekvési helyétől, szerzési jogcímétől és rendeltetésétől.

Meghatározták a képviselő-testület II. félévi munkatervét, valamint elfogadták a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságra, a Gazdálkodási, Pénzügyi és Integrációs Bizottságra, a Kommunális, Városüzemeltetési és Közrendi Bizottságra, illetve a Polgármesterre átruházott hatáskörben hozott döntésekről szóló beszámolót.

Továbbra sem kíván belépni Százhalombatta az Érdi Kistérség Többcélú Társulásba. A témáról sokadik alkalommal tárgyalt a testület, de a többség most sem látott garanciát arra, hogy a városunkban élők számára a társulási tagság előnyökkel járna.


Dr. Benedek László önálló indítványt nyújtott be a HPV oltások férfi lakosságra való kiterjesztése tárgyában. A képviselő-testület felkérte a Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottságot, hogy a megvalósítással kapcsolatban szeptemberre dolgozzon ki részletes javaslatot.


Módosította a képviselő-testület a 2009. évi költségvetési rendeletet, melynek fő számai a következők:

- az önkormányzat 2009. évi bevételei: 8.954.797 e Ft

- működési bevételek: 7.540.230 e Ft

- felhalmozási bevételek: 358.280 e Ft

- pénzforgalom nélküli bevételek: 1.056.287 e Ft

- az önkormányzat 2009. évi kiadásai: 14.119.981 e Ft

- működési kiadások: 7.882.748 e Ft

- felhalmozási kiadások: 3.503.724 e Ft

- egyéb kiadások: 2.733.509 e Ft


Zárt ajtók mögött született döntés a Kultúráért Százhalombatta Díj odaítéléséről, valamint egyedi szociális ügyben. Legközelebb a nyári szünetet követően tart rendes ülést a képviselő-testület.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák