A város aktív, nyugdíjas és kismama közigazgatási dolgozói kaptak meghívást arra az ünnepségre, melyet a Köztisztviselői Nap alkalmából rendeztek június 30-án a Városháza Dísztermében. A jelen lévőket Vezér Mihály polgármester köszöntötte, aki dr. Turbucz Sándorral – a Polgármesteri Hivatal jegyzőjével együtt – adta át a Képviselő-testület által odaítélt Köztisztviselői Elismerő Okleveleket.
Az oklevelek az adott évben kiemelkedő munkát végző köztisztviselők részére adományozhatók. Ebben az esztendőben Molnár Mihályné aljegyző és Felföldi Józsefné pénzügyi munkatárs részesült elismerésben.
Molnár Mihályné a Somogy megyei Barcson született. Itt töltötte gyermekéveit, majd az általános iskola elvégzése után a kaposvári Noszlopy Sándor Közgazdasági Szakközépiskola pénzügyi-ügyviteli tagozatán tanult tovább, ahol 1975-ben sikeres érettségi vizsgát tett. Középiskolai szakmai gyakorlatán nyert bepillantást a közigazgatásba, és vált egy életre elkötelezettjévé. Érettségi után középfokú államháztartási ügyintézői végzettséget szerzett, adó és költségvetés szakon. Mivel a tanulást permanens folyamatnak tekinti, később elvégezte az Államigazgatási Főiskola igazgatás-szervező szakát, majd másoddiplomás képzés keretében rendszerszervező oklevelet szerzett. Anika ifjú házasként került Százhalombattára, és a tanácsi apparátusban helyezkedett el a Végrehajtó Bizottság Titkárságának főelőadójaként. Egy év múlva a Hatósági Osztály szociálpolitikai főelőadója, öt év múlva pedig szervezési főelőadó lett. 1990-ben az önkormányzat megalakulása évében nevezték ki a Polgármesteri Hivatal Szervezési és Jogi Irodájának csoportvezetőjévé. 1992-től az Ügyfélszolgálati és Hatósági Iroda csoportvezetője lett, majd jegyzői referensi feladatokkal bízták meg. 1995 júliusától már a Szervezési és Önkormányzati Iroda irodavezetői feladatait látta el. 2005 nyaráról ő városunk aljegyzője. Molnár Mihályné 1980-tól vesz részt a választások előkészítésében. A rendszerváltás évétől ő koordinálja és irányítja a választásokkal kapcsolatos feladatokat. Munkájának eredménye, hogy Százhalombattán minden országgyűlési és helyhatósági választás törvényesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlott. Szereti a kihívásokat. Szakmai tevékenységének, újító kedvének is köszönhetően nagy szerepe volt abban, hogy a Százhalombattai Önkormányzat országosan az elsők között oldotta meg 1996-ban, hogy a testületi anyagokat számítógépen továbbították a képviselőknek. Munkatársaival 2004-tõl bevezette a testületi ülések előkészítésének számítástechnikai támogatását egy új, a hivatalban kifejlesztett rendszerrel, amit ma már más településeken is alkalmaznak. Fontosnak tartja a jó munkahelyi légkör biztosítását, továbbá a kölcsönös bizalmat a kollégák, a vezetők és a beosztottak között. Lelkiismeretessége, becsületessége, embersége és munkavégzése alapján a kollégái és a város lakói körében egyaránt nagy szeretetnek és tiszteletnek örvend.
Felföldi Józsefné a szomszédos településen, Érden született. Szülei kétkezi munkásként keresték kenyerüket. Az általános iskolát Érden végezte, majd Budapesten járt Kereskedelmi Szakmunkásképző Iskolába, ahol kitűnően megfelelt minősítéssel fejezte be tanulmányait. Ezután férjhez ment, és 1976-ban megszületett gyermeke János, aki a mai napig is betölti minden anyai gondolatát. Pályafutása alatt dolgozott eladóként, boltvezetőként, majd üzemadminsztrátorként. Közben folyamatosan képezte magát, több tanfolyamot is sikeresen elvégzett, s egyre nagyobb kedvet érzett a szakmai fejlődéshez, tanuláshoz. Családi okok miatt költözött és telepedett le Százhalombattán. Lakóhelyéhez közelebb keresett munkahelyet, így került a Polgármesteri Hivatalba 1992. szeptember 1-jétől. Kezdetben adatrögzítői, majd ügykezelői feladatokat látott el. Középiskolai tanulmányait a napi munkavégzés és gyermeknevelés mellett folytatta, és szerzett közgazdasági végzettséget. Ezt követően került pénzügyi munkatársi munkakörbe. Pontos, megbízható munkájával hamar elismerést váltott ki. Szakmai rátermettsége, alapossága miatt vezetői önálló munkaterület végzésével bízták meg. Felföldi Józsefné a Polgármesteri Hivatal személyi jellegű kifizetéseinek, az önkormányzat segélyeinek számfejtését, jelentési, nyilvántartási, utalási feladatait látja el. Diszkrét és megbízható munkatárs, aki sosem él vissza a rá bízott információkkal. Fontosnak tartja a szakmai tudás szinten tartását, illetve a szakmai ismeretek fejlesztését. Folyamatos továbbképzésekkel gyarapítja tudását, majd az elméletet jól hasznosítja a gyakorlatban. Ismereteit, tapasztalatát szívesen megosztja másokkal, készséggel segíti a hozzá fordulókat. Munkájára minden körülmények között számítani lehet. Nem ismer lehetetlent, nem riad vissza a nehézségektől, sőt azokat kihívásnak tekinti. Felelősségtudata kiemelkedő, munkavégzése magas színvonalú. Szorgalma, igényes munkája, emberi magatartása alapján méltán állhat példaként munkatársai előtt. Felföldi Józsefné a százhalombattai Polgármesteri Hivatal jól képzett munkatársa, akit kollégái szeretnek és becsülnek.











