Hírzárlat a gyilkosságról

  • img

Nincs újabb hír a százhalombattai ékszerészgyilkossággal kapcsolatban. Az elmúlt havi bűnügyi és közlekedésrendészeti eseményekről tartott sajtótájékoztatót az Érdi Rendőrkapitányság július 31-én.

Szuszánné Erdélyi Tímea helyettes sajtóreferens a kapitánysághoz tartozó körzetben történt bűnügyi eseményekről tájékoztatott. Nem nyilatkozott a július végi emberölésről, mivel az ügyben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz, így kizárólag ők adhatnak felvilágosítást. Korábbi tájékoztatójuk alapján továbbra is csak annyit tudunk, hogy a Liszt Ferenc sétányon található ékszerbolt tulajdonosát, az 54 éves diósdi K.F.-et július 24-én, 13 óra és 13 óra 45 között közvetlen közelről egy lövéssel fejbe lőtték, és elvittek 5-6 millió forintnyi értéket a boltból.


Az elkövetés módja brutálisan vakmerő és vélhetően előre kitervelt, gyanúsított még nincs.
A kapitányság területén júliusban 36 közlekedési baleset történt, amelyek közül az egyik halálos kimenetelű volt – tájékoztatott Kürti István, az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője. Háromszázkilencven személlyel szemben kezdeményeztek eljárást, akik közül 339-en jelentős mértékben túllépték a megengedett sebességet.


Augusztus 1-jén megváltozott a közúti közlekedésről szóló törvény. A mobiltelefon kézi használata, a gyermekek utaztatásának biztonsága elleni vétség, valamint a motorozási vétségek már nem szabálysértésnek, hanem közigazgatási vétségnek számítanak, ezért fix összegű büntetést vonnak maguk után. Ez azt jelenti, hogy a rendőr a helyszínen nem mérlegelhet, ha szabálysértést észlel, feljelentést kell tennie, ami hatósági eljárást és 10-től 45 ezer forintig terjedő bírságot von maga után.


Százhalombattán kirívó közlekedési kihágás nem történt, de feltűnően sok a körforgalmi baleset, illetve a motoros szabálytalankodás. Jellemző a bukósisak mellőzése. Szeptemberben kiemelt akcióra számíthatnak a battai motorkerékpárosok, amelyben tíz-tizenkét motoros rendőr is részt vesz majd.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák