Sok meglepetés a Battai Napokon

Számos meglepetést és sok-sok ajándékot tartogatnak az idei Battai Napok – tudtuk meg Kabelács Hajnalkától, a százhalombattai Polgármesteri Hivatal munkatársától. A szeptember 11-13-i rendezvénysorozat részletes programfüzetét hamarosan minden háztartásba eljuttatja az önkormányzat.

Idén először zenei műfajok szabják meg a programsorozat tematikáját. A péntek a musical, a szombat a rock and roll, a vasárnap pedig a retró jegyében zajlik, egyebek mellett Dolhai Attila, a Hooligans, illetve az ABBA Show fellépésével.


A 11-i megnyitón kihirdetik a Virágos Százhalombatta Verseny eredményét a legszebb társasházi előkert, ablak, illetve erkély és családi ház kategóriákban. Az első helyezettek 15, a második és harmadik díjasok 10-10 ezer forintos virágutalványt vihetnek haza. Emellett jogosultak lesznek a tavaly bevezetett kerti táblák kitűzésére, és mivel nagyon sokan jelentkeztek a versenyre, a zsűri különdíjakat is kioszt.


Már hetekkel ezelőtt megkezdte a felkészülést a Játékos Városok Vetélkedőjének hazai csapata, akik öt környékbeli település versenyzőivel mérik majd össze ügyességüket, gyorsaságukat és találékonyságukat. Akik részt vesznek a szurkolásban, színes tapsolókat kapnak, amik segítségével egy hatalmas élőkép kialakításába is bekapcsolódhatnak.

Idén is gyermeksátor és gazdag programajánlat várja a gyerekeket. Megérkezik a Szűréssel az Életért Program (SZÉP) szűrőkamionja is, ahol ingyenes egészségügyi vizsgálatokra és tanácsadásra jelentkezhetnek az érdeklődők. A kamion mellett gyermekfelügyelet működik arcfestéssel, lufifújással és egyéb szórakoztató tevékenységekkel.


Az önkormányzat idén is ebéddel vendégeli meg a hatvanöt évesnél idősebbeket és a mozgáskorlátozottakat. Kabelács Hajnalka elárulta: a kiemelkedően sok szponzori felajánlásnak köszönhetően a tavalyinál is több ajándékot tudnak majd kiosztani a műsorvezetők a különféle közönségjátékok során.


A jól bevált, hagyományos programok mellett – mint az Aranyfakanál és a Halászléfőző-, vagy a kutya- és macskaszépség-verseny – sok újdonságot és meglepetést tartogat az Idei Battai Napok. Egyebek mellett több óriáskivetítőn lehet majd nyomon követni a rendezvénysátorban folyó eseményeket.


A Városi Szabadidő Központ és a Polgármesteri Hivatal megbízott munkatársai már március óta dolgoznak a programokon. Szerintük senki sem fog csalódni, aki szeptember 11-én, 12-én és 13-án ellátogat a százhalombattai szabadidőközpontba.



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák