Befejeződött az út- és járdarekonstrukció

Mind a húsz helyszínen határidő előtt befejeződött az út- és járdarekonstrukciós program Százhalombattán – tájékoztatta a Halom TV-t Rajkai Ágnes, a Polgármesteri Hivatal munkatársa. Elkészült hat dunafüredi utca – köztük a Nyár utca – teljes rekonstrukciója, a Bolyai utcai járda, valamint az Ilonka utca végén a gátra vezető, régóta várt gyalogos feljáró is. A lakótelepen több járdának teljesen kicserélték a szerkezetét, és átadták az óvárosi óvoda melletti lépcsőt. A teljes program beruházás 170 millió forintba került.


Az útfenntartási program keretében – amire idén 35 millió forintot különített el az önkormányzat – jelenleg is végeznek kisebb-nagyobb javításokat. Így kicserélik a burkolatot az Arany János iskola és a Polgármesteri Hivatal között. Az utak tartós felfestésének köszönhetően útfestéssel csak 5-6 évente, vagy burkolatbontáskor kell foglalkozni. A tartós festéknek évente 6,5-7 millió forintos megtakarítást köszönhet a város. (Halom TV) 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák