Holnap kezdődnek a Battai Napok

Hétvégén, a Városi Szabadidő Központ területén rendezik meg a XVI. Battai Napokat. A péntek délután induló, és vasárnap estig tartó programsorozat minden korosztály számára kínál kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget.

A Battai Napok ünnepélyes megnyitójára szeptember 11-én, (pénteken) 17 órától kerül sor. A Forrás Néptáncegyüttes előadását követően, a VSZK előtti parkolóban felállított nagysátorban Vezér Mihály polgármester köszönti majd a vendégeket, és egyúttal átadja a Virágos Százhalombatta verseny díjait is.

Idén először tematikus napok lesznek, így pénteken a musicalé, szombaton a rockzenéé, vasárnap pedig a retro hangulaté lesz a főszerep. Minden este lesz élő nagykoncert, pénteken, a kellemes musical slágerek után a Besh o droM, szombaton a Hooligans, vasárnap pedig az ABBA Singers Tribute Band lép színpadra. Újdonság, hogy a nagysátor mellé egy hatalmas kivetítőt állítanak, így az sem marad le a koncertekről, aki a vásározók között sétál, vagy a tömeg miatt kiszorul a sátorból.

Természetesen a hagyományokhoz híven idén is lesz gyermek játszópark és a kicsiknek szóló előadásokhoz külön gyermeksátor. Állandó programelemként várja majd az érdeklődőket a Tempo Egészségsátor, a SZÁKOM és az Öko Pannon közös szelektív road show-ja, a Mesterségek Utcája, az „egészség egy életen át…” program szűrőkamionja, vagy a drogprevenciós sátor. A Battai Napok ideje alatt, 10 és 22 óra között közlekedik az omnibusz, amellyel könnyen megközelíthető a rendezvény helyszíne.

A szombat délután ezúttal is a Játékos Városok Találkozójáé, ahol a házigazdák a környék településeinek csapataival mérik össze tudásukat, ügyességüket, gyorsaságukat. Ezúttal afrikai hangulatban zajlanak majd a játékok, amelyekben természetesen a csapatokat kísérő polgármesterek is kapnak feladatot. A győztesnek vélt csapatra a programfüzetek hátulján található szelvénnyel lehet szavazni, amelyet a Rádió6 sátránál elhelyezett ládákba kell bedobni. A helyesen tippelők között értékes ajándékokat sorsolnak ki. Idén egy különleges élőkép megalkotásával teszik a szervezők még izgalmasabbá a programot. Az arénában helyet foglaló nézők mindegyike kap majd egy kezet formáló színes tapsolót, amelyet a magasba emelve a Játékos Városok Találkozójának kezdőbetűi, és az évszám rajzolódik ki. Mindezt a FER Tűzoltóság létrás tűzoltókocsija segítségével, felülről közvetíti majd a Halom TV. Az élőképet nem csak otthon, a televíziókészülékek előtt, de az arénában elhelyezett óriás kivetítőn is figyelhetik az érdeklődők. A Játékos Városok Találkozójának műsorvezetője természetesen Gundel Takács Gábor lesz.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák