Az UNESCO tagállamai 1972-ben fogadták el a Világörökség Egyezményt annak érdekében, hogy Földünk kiemelkedő értékű kulturális és természeti örökségét megóvják és átadhassák az emberiség következő generációi számára. A kezdeményezés arra a tudásra és tapasztalatra alapult, hogy a jövő a múlt pilléreire épül. Minden új nemzedék az elődök művét folytatja, és akkor jár el helyesen, ha környezetének gondozásában, formálásában értő felelősség vezérli tetteit. Az akkor meghatározott alapelvek mindmáig időtállónak bizonyultak, erről tanúskodik a Világörökség Egyezményhez azóta csatlakozott országok nagy száma: az Egyezménynek már közel 180 Részes Állama van.
Magyarország 1985-ben csatlakozott az Egyezményhez. Két évvel később, 1987 decemberében pedig már annak örülhettünk, hogy két büszkeségünk – Budapest és Hollókő – is helyet kapott a civilizáció legbecsesebb kulturális és természeti kincseinek listáján. Azután szépen, sorban, további hat helyszín bizonyult méltónak a rangos elismerésre, ami nemzetközi összehasonlításban, és a hazai örökség hányatott sorsát is figyelembe véve, nagyon szép teljesítmény.
A Hortobágy végtelen rónái, Budapest egyedülálló panorámája, Pannonhalma építészeti és szellemi öröksége, a Baradla-barlang páratlan cseppkőképződményei, a népi építészet remekműveiként számon tartott hollókői palóc házak, Pécs ókeresztény sírkamráinak freskói, a Fertő természeti és kulturális sokarcúsága és Tokaj-Hegyalja pincéinek hangulata, a Tokaji mézédes íze – Magyarország ezzel járul hozzá az emberiség legféltettebb örökségéhez.
A Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága által összeállított kiállítás a váci székhelyű Göncöl Alapítvány kiállítótermében, a Kilátó Galériában tekinthető meg, amely Budapest kiemelten védett „tündérkertje” szívében, a Margitsziget jelképének is tekinthető, műemléki védettségű Margitszigeti Víztoronyban működik immáron 21 éve.
A kiállítás 2005. július 5-ig látogatható, minden nap 11-től 19 óráig.
További információ:
Zalabai Csilla, galériavezető
06 20 383 6352, zcsilla@mail.datanet.hu
www.vilagorokseg.hu, http://www.goncol.hu

