Szabadtéri Színházi Esték

  • img

Aki eltöltött már néhány órát a Régészeti Parkban, nyilván megérezte a hely különleges atmoszféráját. Van ott valami, ami nem írható le, nem látható a fényképeken. Talán az évezredes múlt megfoghatatlan varázsa, talán csak a tisztelet, amivel itt visszafelé néznek. Bele kell szagolni a levegőbe, igazán jelen lenni egy kicsit, és garantált a különleges élmény.

A „Matrica” Múzeum immár hagyományosnak mondható rendezvénysorozata, a Szabadtéri Színházi Esték idén július 1-2-3-án folytatódik. A „Magyarokról magyaroknak” elnevezésű műsorsorozatot dr. Poroszlai Ildikó emlékének ajánlják a szervezők. Az előadások minden este kilenckor kezdődnek.
Július 1-jén a „Ki népei vagytok…” című néptáncszvittet láthatja a közönség a Honvéd Táncszínház előadásában. Muzsikál a Hegedős Együttes, a zenét Kiss Ferenc és Ökrös Csaba szerezte. A darab szerkesztő-rendezője Foltin Jolán.

Július 2-án Tolcsvay Béla zenés misztériumjátékát, a „Rijjadóleányt” mutatja be a Tolcsvay Trió: Tolcsvay Béla gitáron, citerán, énekkel, Czipó Tibor basszusgitárral és énekkel, Egri László szólógitárral. További közreműködők: Petrás Mária (ének), Sutyinszky Beáta (fuvola), Bobory Zoltán és Szeidl Mariann (próza), Cédrus Táncegyüttes (tánc). A darabot Varga Zoltán és Lőrincz Beáta koreografálta.

Július 3-án a Forrás Néptáncegyüttes lép a Régészeti Park szabadtéri színpadára. „Erdélyország sok szép vize” címmel két részből álló, anyaországi és erdélyi néptánc-feldolgozásokból szerkesztett műsorukat mutatják be. Zenél a Dűvő Népzenekar.
A Szabadtéri Színházi Estékre jegyek a Budapesti Központi Jegyirodában, a „Matrica” Múzeumban, a Barátság Művelődési Központban és a helyszínen, a Régészeti Parkban kaphatók.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák