Nem csak a húszéveseké a világ!

  • img

A 65 év feletti városlakókat köszöntik e hét végén, Százhalombattán, az Idősek Világnapja alkalmából. A településen évtizedes hagyományai vannak az eseménynek, amelyre ebben az évben közel kétezer szépkorú kapott meghívást.

Az idősek napi városi ünnepség október 9-én (pénteken) 12 órakor veszi kezdetét a Városi Szabadidő Központban, Vezér Mihály polgármester köszöntőjével. Ezután az Ökrös Zenekar muzsikája, valamint népszerű operett dalok és magyar nóták csendülnek fel Kalocsay Zsuzsa és Berkes János valamint Budai Beatrix és Csere László jóvoltából. A meghívottakat természetesen ezúttal is finom ebéddel várják, amely vörösboros marhapörkölt lesz tarhonyával, savanyúsággal, és desszertként szilvalekváros levelet szolgálnak fel. A nagyszámú vendégsereg kiszolgálásában a szakképzett személyzet mellett a helyi intézményekből érkező segítők is részt vesznek. Az ünnepség helyszínére idén is indít ingyen járatokat a Volán, és a program végén a hazajutást is segíti.

A rendezvényre szóló meghívókat a közterület-felügyelők mindenkinek házhoz vitték, s egyúttal átadták a város ajándékát is, személyenként 1500 Ft értékű vásárlási utalványt. Aki nem volt otthon, és nem tudta átvenni az utalványt, az október végéig bemehet érte a Polgármesteri Hivatalba, vagy szabályos meghatalmazással átvehetik nevében. 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák