Október 26-án, a Gazdálkodási, Pénzügyi és Integrációs Bizottság tanácskozásával lezárult az október 29-ei képviselő-testületi ülés előkészítése. Pátkai Zsolt, a bizottság elnöke a Halom Televíziónak elmondta: a vállalkozásfejlesztési alapra meghirdetett pályázat sikeres volt, a nyertes vállalkozókkal a napokban megkötik a szerződéseket. A mostani ülésen hosszan vitáztak a hitelgarancia-alapról. Azt javasolja a szakbizottság, hogy olyan helyi vállalkozásért vállaljon legfeljebb tízmillió forint erejéig garanciát az önkormányzat, amelyik minimum öt főt foglalkoztat, és vállalja, hogy alkalmazottait legalább öt évig megtartja. Megvitatták a Fesztiválbalettel kötött megállapodást is, és arra jutottak, hogy mivel a vállalt kötelezettségeket egyik fél sem tudja teljesíteni (a város nem tudja biztosítani a megfelelő helyet a próbákhoz, a társulat pedig adós maradt a piacképes produkciókkal), bontsák fel a szerződést. (Halom TV)

