Intenzív munka folyt a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács idei ülésein: elindult a valódi decentralizáció, új bizottságok alakultak, elfogadták a Közép-magyarországi régió hosszú távú fejlesztését meghatározó két jelentős tervet: a Régió 2007-2013-ra szóló Stratégiai Tervét és a Regionális Információs Társadalom Stratégiát. A pozitív tanácsi döntésnek köszönhetően a Régió csatlakozott a gazdasági fejlettségük miatt korábbi 1. célterületi státuszukat elvesztő régiók nyilatkozatához.
A decentralizált terület- és fejlesztéspolitika a megújuló nemzeti fejlesztéspolitika részeként, az ország versenyképességét leghatásosabban lehetővé tevő eszköz, amelyben egyidejűleg érvényesülhetnek nemzeti fejlesztéspolitikai- és az elengedhetetlenül fontos térségi szempontok egyaránt.
Idén először jelentek meg a magyar költségvetésben a régiók szintjén nevesítve a decentralizált források és ennek köszönhetően először tudott a KMRFT ennyi fajta pályázatot kiírni. Pályázatkezelési, döntés-előkészítési oldalról, és a fejlesztési forrásokról való döntés szempontjából fontos tanulóévnek mondható az idei. A hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatása mellett az igazi fejlődőképes, innovatív területek támogatása is célja a Tanácsnak.
A decentralizáció jegyében 2005-ben a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács döntési hatáskörébe utalt források terhére, mintegy 8 milliárd Ft fejlesztési forrást pályáztat meg Régió:
• a Terület- és régiófejlesztés célelőirányzat (TRFC) idei régiós támogatási kerete 1,6 milliárd forint,
• a Települési hulladék közszolgáltatás-fejlesztés támogatására 413 millió forint,
• a Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújításának támogatására pedig mintegy 4,78 milliárd forint áll a Tanács rendelkezésére
• a helyi önkormányzatok céltámogatására (szennyvízelvezetés és –tisztításra, valamint működő kórházak és szakrendelők gépműszer beszerzésére) a régióra előirányzott keret 279 millió forint.
• Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 2005. évi regionális kerete 1,1 milliárd forint, melyből a Tanács a vállalkozások összefogásának és innovativitásának ösztönzését, a felsőoktatási intézmények K+F és innovációs tevékenységét és az innovációt segítő szolgáltatások igénybevételének és innovatív ötletek termékké válását kívánja támogatni.
Eddig összesen mintegy 3,7 milliárd forint támogatásban részesítette a nyertes pályázatokat a regionális fejlesztési tanács és további 3,3 milliárdról dönt a mai tanácsülésen. A legnépszerűbb pályázatok a Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása és a Terület- és régiófejlesztés célelőirányzaton belül pályázható humán infrastruktúra fejlesztése.
A hazai decentralizált pályázatokkal kapcsolatos döntési folyamat elősegítésére létrehozta a Tanács a Pályázati Döntés-előkészítő Bizottságot, illetve megalakult a Tanács Stratégiai, Tervezési Bizottságának albizottságaként a Regionális Innovációs Albizottság. Az Albizottság a regionális innovációban érdekelt szervezetek döntéshozó és koordináló testülete, működésének legfontosabb célkitűzése, hogy elősegítse az innováció gazdasági hasznosulását, elterjesztését és társadalmasítását.
Mintegy 40 milliárd forint európai uniós támogatásra számítanak a régiók évente a 2007-2013-as időszakban. A források felhasználására a Közép-magyarországi régió már most elkezdte a felkészülést: az ország „gazdasági-társadalmi motorjának” számító térség a magyar régiók közül elsőként készítette el a következő tervezési időszakra szóló (2007-2013) Stratégiai Tervét, és idén elkészült a Regionális Információs Társadalom Stratégia (RITS) is.
Az EU Strukturális Alapok programozási logikájának alapján elkészített stratégiák jelentősége abban áll, hogy a jelen és a jövő gazdasági és társadalmi kihívásaira kreatív választ ad. A tervek szoros koncepcionális összhangban állnak a jelenleg kidolgozás alatt álló második Nemzeti Fejlesztési Tervvel.
A Régió Stratégiai Terve (2007-2013) a térség közép- és hosszú távú fejlesztési irányait határozza meg. A Régió versenyképességének növelése, a társadalmi kohézió erősítése és az élhető régió megvalósítása a három fő cél, melyek megvalósulását a fő beavatkozási területek garantálják. Ezek:
- A Régió specifikus gazdasági elemeinek lendületbe hozása, innováció orientált fejlesztések támogatása
- Humán-erőforrás fejlesztés a munkaerő-piaci igényeknek megfelelően
- A Régió közszolgáltatási szektorának, intézményrendszerének fejlesztése az EU irányvonalainak megfelelően.
- A minőségi élethez szükséges tényezők javítása, fejlesztése
- A Régió közlekedési rendszerének fejlesztése elsősorban a közösségi és környezetkímélő közlekedés területén
A helymarketing céljára is megfelelő vezértematika a „kreatív régió”.
A Regionális Információs Társadalom Stratégia elkészítésének fő célja a jelen helyzet felmérése, a problémák és célok meghatározása, a célok elérését szolgáló prioritások (beavatkozási területek) definiálása, valamint annak tisztázása, hogy melyek azok a feladatok, amelyek az információs társadalom fejlesztése során hatékonyabban lennének megoldhatók helyi, regionális szinten.
Az IT tudatosság erősítése, a közösségi identitás erősítése és a Régió e-gazdaságának fejlesztése a három fő cél, melyek meghatározzák a regionális információs társadalom hosszú távú fejlődését.
A 2007-2013-as időszakban a Közép-magyarországi régió nagy valószínűséggel a Strukturális Alapok 2. célterületének hatálya alá fog tartozni, mivel gazdasági fejlődése következtében a régió egy főre jutó bruttó hazai terméke meghaladja az uniós GDP/fő átlag 75%-át. A 2. célterületi besorolással a régió kevesebb támogatásban részesülhet, mint az 1. célterületi státusz esetén (eredeti 1/5-e). Az Unió számos korábbi kedvezményezett régióját (például Burgenlandot, és Valenciát) érinti ez a probléma. Ezeket a gazdasági fejlődésük miatt a legkedvezőbb 1. célterületi körből kieső régiókat nevezik természetes hatás által érintett régióknak (Natural Effect Regions). Ezek a régiók írták alá a Természetes hatás által érintett régiók nyilatkozatát.
A Nyilatkozat célja, hogy a természetes hatás által érintett régiók is részesülhessenek az ún. 1. célterületi átmeneti támogatásban (phasing out), amelynek keretében az Unió fokozatosan csökkenti a támogatási nagyságrendet a jelenlegi 100%-ról néhány százalékra.
A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács csatlakozott a nyilatkozatot aláíró régiókhoz, annak érdekében, hogy a többi hasonló problémával küzdő régióval összefogva, együtt lobbizzon az EU különböző intézményeinél kedvezőbb támogatási feltételekért.

