Miután minden szükséges mérföldkő teljesült, végleges a döntés: több mint 833 millió forint európai uniós támogatást nyert el a százhalombattai önkormányzat a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanácstól. A hírt Steiner Pál, a KMRFT elnöke jelentette be. Vezér Mihály polgármester tájékoztatása szerint a Szent István tér rekonstrukciója a tervek szerint 2 milliárd 45 millió forintba fog kerülni, amelynek negyven százaléka az uniós támogatás.
A támogatott építkezések közé tartozik a Szent István tér több mint fél milliárdos teljes felújítása, a művelődési ház belső átépítése és eszközeinek beszerzése több mint egy milliárd forintért, és néhány kisebb építkezés is, a többi között egy kiskereskedelmi egység a polgármesteri hivatalban, egy zenepavilon és a városi harangjáték kialakítása is. Vezér Mihály tájékoztatása szerint a Főtér II elnevezésű beruházás jövő év elején indul, és őszre készül el. A konferenciaközponttal, az új üzletekkel, parkolókkal, főpostával, a sok zöld- és vízfelülettel igazi, hangulatos belváros jön létre Százhalombattán.
Az Európai Unió kiemelten támogatja a települési központok fejlesztését. A városrehabilitáció egyik legfontosabb feladata a helyi közösségi élet szimbólumának is tekintett, sokszor vonzerejüket vesztett városközpontok fejlesztése. A települések általában a közterületek felújítására, turisztikai látványosságok korszerűsítésére, műemléképületek homlokzat-felújítására fordítják a pályázati pénzt. Steiner Pál bejelentette: érdemes tovább is figyelni a pályázati kiírásokat, mert a 2009-2010 közötti időszakban várhatóan további 8 és fél milliárd forint összértékű uniós pénzre pályázhatnak a megye települései. Az elnyerhető támogatás összege 300-1000 millió forint lehet, 30-85 százalékos támogatási intenzitás mellett. (Batta Online)







