Programok és szervezetek
Vállalkozásfejlesztés Százhalombattán

Körülbelül tízezer aktív munkavállaló él Százhalombattán. Az önkormányzat 1 500 főt foglalkoztat, az ingázók száma 3-3 500, a finomítónál mintegy 1 000, az erőműnél pedig 300 helyi lakos dolgozik. A munkavállalók fele vállalkozóként – 2 200 a regisztrált vállalkozás van – vagy vállalkozó alkalmazásában dolgozik. A gazdasági válság – a közalkalmazottak után – talán ezt a réteget sújtja leginkább.

Miként támogatja az önkormányzat a helyi vállalkozók túlélését – kérdeztük Pátkai Zsoltot, a Gazdálkodási, Pénzügyi és Integrációs Bizottság elnökét.
 

- A vállalkozások nagyon fontosak a város számára, hiszen az általuk befizetett adókból származik legnagyobb bevétele. A városi adórendelet szerint a helyi magánszemélyeknek nem, de a vállalkozóknak kell adót fizetniük. Az iparűzési adó jelenleg a bruttó árbevételük 2 százaléka, de vannak csökkentő tételek, például a beruházások, fejlesztések. Ezen kívül fizetniük kell még építmény, telek és kommunális adót is. Az első kettő négyzetméter szerint alakul, a kommunális az alkalmazottak számától függ. Sajnos, az elmúlt évben az építmény és telekadó irreálisan növekedett, jelentősen emelve a helyi vállalkozások költségterheit.
 

A mikro- és kisvállalkozások részére azonban vállalkozásfejlesztési támogatást nyújt a város. Erre a képviselő-testület januárban 50 millió forintot különített el, amelyből a fejlesztések összköltségének – maximum nettó 6 millió forintnak – az 50 százalékát biztosítja egyszeri vissza nem térítendő támogatásként. A helyi döntést követően a Pénzügyminisztérium vizsgálta a pályázatok EU-konformitását, aki ezen a szűrőn is továbbjutott, azzal megkötöttük a szerződést. A beérkező pályázati igény közel 78 millió forintot volt. A pályázók tevékenységi köre igen széles az egyéni vállalkozótól a kereskedőn, a könyvelőn, a fuvaroson keresztül a mezőgazdasági termelőig.
 

- Kihasználják a lehetőségeket a helyi vállalkozók?

- Sokan nem is tudnak róluk, sokan nem mernek belekezdeni a pályázatírásba, vagy nincs saját forrásuk. Inkább a nagyobb cégek élhetnek egy másik lehetőséggel, a 2010-ben induló hitelgarancia programmal. Az önkormányzat gyakorlatilag kezességet vállal a tartozásukért, aminek fejében kéri például, hogy az alkalmazotti létszám, illetve annak struktúrája ne változzon a hitelfolyósítás végéig.
 

- Folyamatosak az önkormányzat vállalkozás-fejlesztési programjai?

- Nem, évente változnak a politikai alkuk függvényében. Én viszont úgy vélem, a vállalkozás-támogatás akkor lenne hatékony, ha rendszeressé, azaz kiszámíthatóvá válna. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az önkormányzat évek óta megrendezi a virilisták napját, amikor a tíz legnagyobb adófizető vállalkozás képviselőit köszönti. Ezt szép gesztusnak tartom, amelyre nem sok településen van példa.
 

A világgazdasági válság a vállalkozói szféra minden szegmensében érezteti hatását – hangsúlyozta Kővári János, a helyi vállalkozókat tömörítő Cívis Klub elnöke:

- Az egy éve még jól prosperáló vállalkozások jelenleg a tartalékaikat élik fel. Sokan munkaidő-csökkentéssel és egyéb takarékossági intézkedésekkel próbálják átvészelni ezt az időszakot. Többségében igyekszenek a túlélésre berendezkedni úgy, hogy ne kelljen munkaerőtől megválni. Ezt csak fejlesztéssel, beruházással érhetik el, amihez bizony elkél a segítség.

A vállalkozásfejlesztési pályázat jó, de a feltételek miatt sokan elestek a lehetőségtől - vélekedik.
 

- A hitelgarancia ígérvénye nagy segítség egy jelentős vállalkozói – ezáltal munkavállalói – rétegnek. Emellett az is jó lenne, ha szorgalmaznák a helyi igények helyi vállalkozókkal való kielégítését. Nem beszélve az építmény- és telekadó ez évi jelentős emeléséről, amelyek összehasonlítva a környező települések hasonló adóival megdöbbentően magasak.
 

- Ezeket az igényeket sikerül kommunikálniuk az önkormányzat felé?

- Igen, a Cívis Klub több mint 10 éve alakult, az eltelt időben sikerült elindítani néhány folyamatot, amelyek hosszú távon a vállalkozók érdekeit szolgálják. Harminc-negyven kis- és középvállalkozást képviselünk, amelyek több száz embernek adnak munkát és több tízmillió forint adót fizetnek be a város kasszájába. Hasznosnak tartanám ha, több hasonló érdekképviseleti összefogás alakulna a városban, mert a vállalkozók egészét érintő gondokra csak így lehet megoldást találni.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák