Tököli reptér - Összpontosítanák az erőforrásokat

  • img

A szigethalmi Élhető Környezetünkért Egyesületet (ÉKE) bíznák meg az érintett önkormányzatok a tököli reptér fejlesztése elleni fellépéssel. A tervek szerint anyagilag is támogatnák a szervezetet a közös érdek hatékony képviselete végett.

Január 14-én Szigethalmon tartott megbeszélést az érdi, szigethalmi, halásztelki és százhalombattai önkormányzat a tököli reptér ügyében. Városunkat Weller János képviselte, aki a Hírtükörnek elmondta: jó hír, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága megszüntette a Master Sky Szolgáltató Kft zajgátló védőövezet kijelölésére vonatkozó kérelmét. Ezt értelmezhetjük úgy is, hogy bezárult a polgári repülőtérré fejlesztés lehetősége, felmerült azonban, hogy január 16-tól megváltoznak a vonatkozó jogszabályok, aminek következtében esetleg már nem lesz szükség védőövezet kijelölésére.


Az egyeztetésen részt vevő települések képviselői úgy határoztak, egységes támogatásban kell részesíteni a szigethalmi környezetvédelmi egyesületet, amely a legaktívabb volt az eddigi polgári tiltakozás során. Az érintett képviselő-testületek még januárban megtárgyalják azt a javaslatot, hogy mindegyik önkormányzat részesítse lakosságszám-, illetve bevételarányos anyagi támogatásban a civil szervezetet, amely feladatul kapná, hogy hozzáértő jogászokkal képviseltesse az érintett lakosság és helyhatóságok érdekeit, írja meg a szükséges beadványokat és fellebbezéseket, végezzen marketingmunkát, tájékoztasson és tartsa a kapcsolatot az országos médiával.


Ha a képviselő-testületek januárban támogatják a beadványt, a februári költségvetési rendeletben már pénzt is lehet tenni a megbízások mellé.
A tanácskozó önkormányzatok ugyanakkor felkérték a házigazda Szigethalom polgármesterét, hogy kezdjen tárgyalásokat a tököli polgármesterrel, és lehetőség szerint vonja be az együttműködésbe.


Tudnivaló, hogy Tököl álláspontja nem egyértelmű a kérdésben, a településnek ugyanis érdekei fűződnek egy esetleges nemzetközi repülőtér létrejöttéhez.
Weller János hangsúlyozta: személy szerint nagyon fontosnak tartja az erőforrások tervezett összpontosítását, és bízik benne, hogy a százhalombattai képviselő-testület pozitív állásfoglalást alakít ki az ügyben.


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák