Nemzetiségi hírek

  • img

Január végén megtartották idei első üléseiket a százhalombattai nemzetiségi önkormányzatok. A tanácskozások fő témája a költségvetés volt.

A jogszabályok szerint a kisebbségi önkormányzatok költségvetési határozatai a városi költségvetési rendelet részét képezik, ezért még annak elfogadása előtt meg kell alkotni őket.

Tavaly 571, idén 566 ezer forinttal támogatja az állam a nemzetiségi önkormányzatokat. A százhalombattai önkormányzati támogatás várhatóan nem változik, a képviselő-testület 2010. évre vonatkozó költségvetési koncepciójában a görög illetve a horvát önkormányzatnak 500 ezer, míg a szerb önkormányzatnak 1 millió forintos támogatást irányzott elő.


A kisebbségi ülések másik témája a 2009. évi költségvetés módosítása volt. A működési támogatáson felül feladataik megvalósításához külön pénzeszközt igényelhetnek az erre a célra elkülönített keretből. A támogatási keretből fel nem használt összeget év végén felosztják azok között a kisebbségi önkormányzatok között, amelyek egyébként sikerrel pályáztak. A kiegészítő támogatás összege kisebbségi önkormányzatonként néhány ezer forint, ezzel az összeggel szükséges megemelni a 2009. évi költségvetés főösszegeit.


2009-ben a görög kisebbségi képviselő-testület hét ülést és egy közmeghallgatást tartott, tizennégy határozatot hozott. A döntések közül a legfontosabb, hogy az elmúlt évben is sikerült megvalósítani a görög nyelvoktatást, valamint a görögül tanuló diákok nyári táborozását Görögországban. A résztvevő gyerekek az eredeti környezetben gyakorolhatták a nyelvet, bepillantást nyerhettek a görög mindennapokba, változatos programok keretében ismerkedtek az anyaország múltjával, emlékeivel, hagyományaival.


A horvát képviselő-testület szintén hét testületi ülést és egy közmeghallgatást tartott, valamint 17 határozatot hozott. Az év legjelentősebb eseményei a Horvát Kulturális Estek voltak, ahol színművészek, zenészek, énekesek adtak ízelítőt a múlt és a jelen horvát nemzetiségi kultúrájából.


A szerb képviselő-testület 2009-ben kilenc ülést és egy közmeghallgatást tartott, valamint huszonnégy határozatot hozott. Közel 1,2 millió forint értékben felújították a Szerb Klub homlokzatát. A nemzetiségi önkormányzat kezdeményezése nyomán Szerb templom térnek nevezték el az óvárosi közterületet. A képviselő-testület támogatta a szerb egyházközség működését, valamint a búcsú és a hittantábor megrendezését is. (Batta Online)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák