A Pénzügyi Bizottság ülésével befejeződött a februári képviselő-testületi ülés bizottsági előkészítése. Pátkai Zsolt, a bizottság elnöke a 2010-es költségvetéssel kapcsolatban elmondta, hogy a 13,5 milliárdos rendelettervezetben 8,9 milliárdos működési kiadás mellett 4,5 milliárdos önkormányzati vagyon bevonása szerepel. Hozzátette, hogy városunkra még mindig érvényes a "jómódú" jelző.
A bizottság javasolja áttekinteni a Korshak Kft. átalakuló szervezeti struktúráját, mert mint az elnök elmondta, úgy látják, túlságosan sok feladatkörrel, ezzel együtt hatalommal ellátott gazdasági társasággá alakul. A bizottság ülésén elhangzott, hogy a helyi szervezetek ne kaphassanak támogatást, ha még nem számoltak el az előző évivel. (HTV)

