Egy millió forintos támogatást nyújt a Haitit ért földrengés károsultjainak a százhalombattai önkormányzat. Az összeget a Baptista Szeretetszolgálaton keresztül juttatják el a csendes-óceáni térségbe, ahol elsősorban gyógyszerbeszerzésre lehet fordítani, de ennek akadályoztatása esetén árvaház építésére is felhasználható.
Városunk több ízben sietett már nehéz helyzetbe került emberek segítségére. Amikor néhány éve gázrobbanás történt az olasz testvérvárosban, Sannazzaro de’ Burgondiban, három millió forintos támogatást biztosított a károsultaknak. 2005-ben az árvíz sújtotta Mátrakeresztes újjáépítéséhez egy millió forintot, a szintén árvízi károkat szenvedett Székelyudvarhelynek pedig ugyanekkora összegben üzemanyag-kártyákat adományozott az önkormányzat. 2007-ben Görögországot sújtotta természeti katasztrófa, az áldozatok részére egymillió forintot szavazott meg a képviselő-testület, amelyet a Görög Nagykövetségen keresztül juttattak el.
Civil adománygyűjtéssel foglalkozó szervezeteken keresztül bárki támogatást nyújthat a Haitin élő károsultaknak. Ezek listáját a Batta Online tette közzé:
Ökumenikus Segélyszervezet
Csekket az (1) 205-3955-ös telefonszámon lehet kérni. Adomány számlaszám: OTP 11705008-20464565 "Haiti földrengés 2010" megjelölésével
Baptista Szeretetszolgálat
Elérhetőség a www.baptistasegely.hu internetes oldalon. Adomány számlaszám: KDB Bank 13555555-55555555-55555555
Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány
Adomány koordináció az (1) 460-0747-es telefonszámon.
Adomány számlaszám: CIB Bank 67-1070-2019-8500-8898-5110-0005
Magyar Vöröskereszt
Tájékoztatás az (1) 374-1300 telefonszámon.
Adomány számlaszám: K&H Bank 10405004-00026548-00000009 "Haiti földrengés" megjelöléssel
Haiti-telefon akció
A Pannon, a T-Mobile, a T-Home, a Vodafone és az UPC az 1749-es közös segélyvonalon indított adománygyűjtést, a hívás díja 200 forint.

