Mélyülő testvérvárosi kapcsolatok

  • img

Brzesko és Sannazzaro képviselői is részt vettek azon a szakmai találkozón, amit augusztus 15-én tartottak a Hotel Trainingben. A megbeszélés célja a testvérvárosi kapcsolatok elmélyítése, a többoldalú együttműködés kialakítása volt.

A közel negyven résztvevőt dr. Benedek László polgármester köszöntötte, majd a testvérvárosi delegációk értékelték az elmúlt időszak történéseit. Mint kiderült, az olasz küldöttség számára különleges jelentőséggel bírnak a kulturális kapcsolatok. A két várost bemutató fotókiállítások mellett jelentős eredményként értékelik azt is, hogy a közelmúltban – közel két éves előkészítő munka gyümölcseként – egy sannazzaroi turistacsoport járt Battán. Ez fontos állomás a két település viszonyában, hiszen túlmutat az intézményi kereteken, és közvetlen emberi kapcsolatok kialakulását teszi lehetővé.

A lengyel delegáció a tapasztalatszerzés fontosságát emelte ki. Kiderült például, hogy Brzeskoban a Százhalombattán látottak hatására épült uszoda. Jelenleg leginkább a Batta Ipari Park iránt érdeklődnek, hiszen szeretnék a nálunk látottak pozitív tapasztalatait felhasználni egy hasonló létesítmény kialakításában. A lengyel-magyar kapcsolatok másik alapkövét a civil szervezetek adják, s a találkozó résztvevői szerint a jövőben még inkább nagy szerep hárul erre a szférára.
A jövőt illetően számos konkrét tervet, feladatot fogalmaztak meg a szakmai találkozó résztvevői.

Erősíteni szeretnék egyebek mellett a vállalkozások közti kapcsolatokat. A Cívis Klub Egyesület közreműködésével hamarosan céglistákat cserél testvérvárosaival Batta, ami további lendületet adhat az üzleti kapcsolatok kialakításához. Sannazzaroban már elkezdték annak az olasz-magyar nyelvű 2006. évi naptárnak az előkészítését, amely a két várost együtt mutatja majd be. A tervek szerint a jövőben az Internet szerepe is megerősödik a kapcsolattartásban. Egy javaslat alapján a battaneten olaszul és lengyelül, a testvérvárosok honlapjain pedig magyarul is olvashatók lesznek a legfontosabb információk.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák