Kezdődik a Damjanich út felújítása

Százhalombattán Dunafüred az idei út- és járdarekonstrukciós program kiemelt területe. Elindul a Damjanich út évek óta várt teljes felújítására a Tesco előtti körforgalomtól a gátig. A munka 440 millió forintba kerül, és nyár végére készül el.

Először a régi, elhasználódott ivóvíz-vezetékeket kell kiváltani, ezt követően kezdődhet a csapadékvíz-elvezetés kiépítésére és a teljes út- és járdarekonstrukció.


Az ivóvízvezeték-kiváltási munkák március 8-án kezdi a Terra Grande Kft. A kivitelezés első szakasza a gáttól a Fogoly utcáig tart. Ez alatt még nem kell forgalmirend-változásra számítani, de naponta legfeljebb két-háromórányi félpályás lezárás lassíthatja a haladást. A gyalogosforgalom szintén akadályozott lesz helyenként, mivel jellemzően vagy a járda, vagy a zöldsáv alatt húzódnak a vezetékek. Mivel a házi bekötéseket is kicserélik, időnként a vízszolgáltatás is szünetelni fog. Ha a kivitelezés eljut a Fogoly utcáig, a vezetékkiváltás a Fogoly utca és a Tél utca között folytatódik.


Ha befejeződik az ivóvízvezetékek cseréje a gát és a Fogoly utca között – előreláthatólag április második felében –,a  Puhi-Tárnok Kft. megkezdi a felszíni csapadékvíz-elvezetés kiépítését és a teljes út-, valamint járdarekonstrukciót a gát és a Nap utca között. A munkálatoknak ebben a fázisában a teljes szakaszt le kell zárni a forgalom elől, körülbelül öt hétre.


Mivel a felújítás "kerítéstől-kerítésig" zajlik majd, a lakók sem hajthatnak be gépkocsival az ingatlanjaikhoz, és a tömegközlekedés is módosított útvonalon történik majd. Öt hét elteltével ezt a szakaszt megnyitják a forgalom előtt, majd újabb öthetes fázis következik a Nap utca és a Fogoly utca között, végül pedig újabb öt hét elteltével a Fogoly utca és a Tél utca között.

Nagyszabású, de rendkívül régóta szükséges a teljes körű rekonstrukció, aminek eredményeként nyár végéig megújul Dunafüred legforgalmasabb útja. Az önkormányzat a 440 millió forintos kivitelezés minden fontos állomásáról tájékoztatja majd a lakosságot szórólapokon, valamint a helyi médián keresztül. Az érdeklődők a Polgármesteri Hivatal 204-es szobájában a kiviteli terveket is megtekinthetik.


Nemcsak az érintett szakaszon élők, de a környező utcák lakói számára is megterhelő lesz a felújítás időszaka, hiszen nekik kell elviselni a lezárások miatt megnövekedő forgalmat. Vezér Mihály polgármester türelmet és megértést kért az érintettektől. A felújításról Rajkai Béláné műszaki munkatárs ad felvilágosítást a Polgármesteri Hivatal 204-es irodájában személyesen ügyfélfogadási időben, vagy telefonon a 23/542-129-es számon.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák