Alig néhány hete kezdődött el az idei útés járdarekonstrukció, de már a munkálatok több mint fele elkészült. A legnagyobb feladat a Kormányos és Hajós utcák teljes útpályacseréje volt, amely a tervezettnél sokkal korábban, mindössze két hét alatt elkészült. A gyorsaság ezúttal azért is volt fontos, mert az érintett területet teljesen le kellett zárni, ami az ott lakóknak komoly nehézségeket okozott. Az új úton már október 7-én elindult a forgalom, a műszaki átadásra október 15-én került sor.
Elkészült az Őz utca rekonstrukciója, a Vörösmarty úti gyalogátkelőhely, és felszed tek az Erkel körútról 6 forgalomcsillapító járdaszigetet. Az út- és járdarekonstrukciós munkák, illetve a fogyatékos ügyi programmal összefüggő akadálymentesítés november 19-éig tart. Addig egyebek mellett elkészül a Szvelka előtti parkoló teljes felújítása is.