Kétéltű városnézés Budapesten

Turisztikai újságíróknak mutatták be a kontinens első és mindmáig egyetlen kétéltű városnéző járművét március 30-án Budapesten.

A mosolygós színekre festett autóbusz a Lánchíd tövéből indul a két órás budapesti túrára. Előbb az Országház, a Szent István Bazilika, a Dohány utcai Zsinagóga, az Operaház, a Hősök tere, Dózsa György út útvonalon halad a 12 méter hosszú és 4 méter magas közúti jármű, majd nemes egyszerűséggel a Dunába csobban. A 75 méter hosszan megépített rámpáról Európa állandóan "nedves főutcájába" gördülve immár hajóként haladunk tovább. A "kétéltű" sofőr fejére hajóskapitányi sapka kerül, szolgálatba helyezi magát az addig inkognitóban velünk utazó matróz, élesítik a vízi navigációs rendszert, és készenlétbe helyezik a horgonyokat. A megemelkedett adrenalin szintű utasok megnyugtatására az idegenvezető-stewardess még a vízre szállás előtt elmondja, hogy az utas kabinon kilenc vészkijárat és minden ülés alatt mentőmellény van. Majd másfél méterre merülünk a kék Dunába, s szinte karnyújtásnyira vagyunk a hullámoktól. A folyás irányában, lefelé haladva jobbról a Margitsziget halad el mellettünk, rügyet bontó fáival, futó-kerekező, sétáló turistáival. Szemügyre vehetjük a második legrégebbiként épült, felújítás alatt álló Margit-hidat. A felállványozott pilonok között átbújva páratlan szépséggel tűnik elő a két part impozáns látképe, jobbról a Várhegy, balról a világ harmadik legnagyobb, de minden idők legdrágábban megépített parlamentje. Mellettünk hajók úsznak el, nekünk integető, bennünket fotózó utasokkal. A Lánchidat elhagyva a kapitány megfordul az "úton" és immár visszafelé araszolunk a szélszántotta vízen. A háromszáz lóerős, hatliteres motorral felszerelt, vízsugárhajtóművel hajtott kombibusza (vagy kombihajója?) a világ legmodernebb, kifejezetten turisztikai célra épített járműve.


Magyar és máltai felségjeleket viselő buszunk immár a pesti alsó rakparton araszol a délutáni forgalomban végcélja, a Magyar Tudományos Akadémia felé. Üzemeltetője egy nyári hétköznap négyszer, hétvégén ötször kínálja különleges szolgáltatását az érdeklődőknek, akik interneten vagy telefonon is jelentkezhetnek a túrára.


A mintegy fél éve, a jeges időszakokat kivéve folyamatosan működő városnézés során 20 százalékos kapacitáskihasználtság mellett közel tízezer vendégük volt, köztük szép számmal magyarok. A 110 millió forintos "busz-hajó" tulajdonosa a holtidőszakban szívesen fogadott és minden bizonnyal fogad is magyar gyermekcsoportokat – nem a turista pénztárcájához szabott áron.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák