Alkotószombatok a Gátőrházban

  • img

Az idén tizenöt éves Sérültekért Alapítvány 2004-ben nyitotta meg a Mezőföld Csücske Alkotóműhelyt a dunafüredi Gátőrházban.

A műhelyben sokféle kézműves tevékenység – szövés, fonás, csuhézás, kerámiaművesség – elsajátítására nyílik lehetősége az alapítvány által támogatott sérült fiataloknak és minden érdeklődőnek. A tavaly indított nyílt napok, az úgynevezett alkotószombatok nagy sikere után az idei tanévben még több alkalmat kínálnak a szervezők a családoknak és az iskoláknak a népi kismesterségekkel és hagyományokkal való ismerkedésre, kézügyességük fejlesztésére és a tevékenykedés, alkotás örömének megélésére.

Az alkotóműhelyben öt program keretében ötféle kézműves technikát sajátíthatnak el az iskolai csoportok. A különféle foglalkozásokat úgy alakították ki, hogy az évszakhoz köthető termények, hagyományok mellett alkalmazkodjanak a gyerekek életkorához is – mondta Angyalné Czeczon Zsuzsanna foglalkozásvezető.

Az alkotóműhely minden hónap első szombatján az egész város előtt megnyitja kapuit. Az alkotószombatok tematikáját az adott hónap ünnepei és népi hagyományai határozzák meg. A résztvevők különféle használati, dísz- és ajándéktárgyakat készíthetnek terményekből és természetes anyagokból, bekapcsolódhatnak a játszóházba, illetve a drámajátékokba, vagy kipróbálhatják a kemencében sütést az udvaron.

A tanév első alkotószombatját szeptember 24-én tartják, témája a gyümölcsérés lesz. A program szüreti felvonulással indul, amit mulatság, élő muzsika, táncház követ a Gátőrházban. A gyerekek gyümölcsöt, a felnőttek bort kóstolhatnak, kipróbálhatják a szövést és a csuhézást, a kemencében pedig pogácsát süthetnek. A játszóházban az iskolakezdéshez köthető ajándékokat, füzetborítót, címkét, könyvjelzőt lehet készíteni.
Október 8-án a Zene Világnapjához kacsolódik az alkotónap: hangkeltő eszközöket készítenek a résztvevők. November 5-én „Mese, mese, mátka…” címmel hirdetik meg a programot, bábuk, fejdíszek, hamuban sült pogácsa és töklámpás születik hozzáértő segítséggel. December 3-án a Mikulásvárás és az advent jegyében telnek a foglalkozások, december 17-én pedig karácsonyi ajándékokat alkotnak a Gátőrház vendégei.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák