( szeptember 15. – szeptember 24.)
- Diósdon szeptember 10-18. között rendezik meg a Szent Gellért hét elnevezésű kulturális rendezvénysorozatot. A hétvégén a Kápolnakertben és a Szabadtéri színpadon az óvodások műsora, néptánccsoportok, és pop zenekarok szórakoztatják a vendégeket.
- Az aszódi Petőfi Múzeum és a Fekete Ökör Baráti Kör rendezésében szeptember 16-án, 18 órai kezdettel a Petőfi Múzeumban (Szontágh lépcső 2.) nyitják meg a Hrabal – Galaxis Pillanatképei címet viselő kiállítást, ahol Odler Zsolt fotóit, Ladócsy László, akvarelljeit és táblaképeit, Mészáros Attila és Odler Zsolt multimédiás programját, valamit Asztalos Tamás „Diafilmjét” tekinthetik meg az érdeklődők. Köszöntőt Hagymásy András, nyitóbeszédet pedig Gál Jenő, a Cseh Centrum igazgatója mond.
- Nagymaros Város civil szervezetének szervezésében szeptember 16-án 18 órai kezdettel teadélutánt tartanak. Polcz Alaine írónővel a Feketesas udvarházban beszélgethetnek mindazok, akik szívesen hallgatják meg a bölcselkedő írónő gondolatait az élet szépségeiről és értelméről, a nő és a férfi, korunkat meghatározó szerepéről.
- A Regina Közhasznú Alapítvány szeptember 17-én, szombaton tartja a II. Regina – Napi rendezvényét, amelyen a Gödöllő és kistérségében működő civil szervezetek mutatkoznak be. A non-profit szervezetek bemutatójával párhuzamosan helyi művészek, kézművesek kínálnak érdekes, színvonalas programokat az egész családnak. Az esemény helyszíne a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ (Szabadság út 6.).
- Az Ács Károly Művelődési Központ Ráckevén, Őszi Ászok Fesztivált rendez szeptember 16-18. között. A horgászok, borászok, vadászok, lovászok és egyéb ászok összejövetelén horgász és halászlé-főzőversennyel várják a tudásukat megmérettetni vágyókat. A rendezvény zárónapján Végh Tibor, Pest Megye Közgyűlésének alelnöke adja át a halászléfőző-verseny első helyezettjének Pest Megye Közgyűlésének különdíját. Helyszínek: Ács Károly Művelődési Központ, Ráckeve, Kossuth L. u. 51., Szegedi Kis István sétány.
- Szentmártonkátán, szeptember 17-én kilencedik alkalommal falunapot rendeznek az Arany János Általános Iskolában. Az eseményt 9 órakor Fodor Zoltán polgármester nyitja meg, amelyet zenés, lovaskocsis felvonulás követ. A délelőtt további részében az általános iskolások és az óvodások műsora, valamint főzőverseny várja az érdeklődőket. Kora délutántól látványos Street Fighter, karate és a Rendészeti Biztonsági Szolgálat bemutatója tekinthető meg. A település történetében a férfiak először versenghetnek a „A falu legerősebb embere” címért. 17 órától a Tápiómente Néptánc Egyesület előadása, majd a V-tech együttes műsora szórakoztatja a jelenlevőket. Az eseményt a hajnalig tartó utcabál zárja.
- A Kulturális Örökség Napjai című országos rendezvényhez kapcsolódik a váci Tragor Ignác Múzeum "Kő Kövön... Marad" című a programja, mely a Géza király téren, a váci Vár megtekintésével kezdődik, szeptember 17-én és 18-án 14 órakor. Az érdeklődők onnan közös városnéző sétával tovább mennek a város főterére (Március 15. tér). Itt mindkét napon 16 órakor a Szent Mihály templom feltárt részeit mutatják be.
- A Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Evezős Szövetség megbízásából szeptember 17–18-án, Vácon a Váci Városi Evezős Club, Vác Város Önkormányzatával közösen rendezi meg a XII. Országos Evezős Diákolimpiát. A rendezvényen közel 90 iskola, mintegy 480 tanulója vesz részt. A rendezvény házigazdája dr. Bóth János polgármester, fővédnöke Szabó Imre, Pest Megye Közgyűlésének elnöke, védnökei pedig, dr. Beer Miklós váci megyéspüspök, és Szemes Árpád megyei sportigazgató.
- Pilis, egykori nagyközség várossá avatási ünnepségét szeptember 18-án 16 órakor tartja az evangélikus templom kertjében, ahol Lamperth Mónika belügyminiszter asszony avatja fel a települést. Szabó Imre, Pest Megye Közgyűlésének elnöke ünnepi beszédében köszönti az immár városi rangot kapott települést. Az avatóünnepséget ökumenikus istentisztelet előzi meg, amelynek színhelyéül szintén az evangélikus templom szolgál. A mise kezdésének időpontja 15 óra.
- A Pomázi Kertbarátok Porpáczy Aladár Klubja szeptember 17-18-án tartja hagyományos termény- és képzőművészeti bemutatóját. A rendezvényt a Porpáczy szobor előtt, szeptember 17-én, 10 órakor nyitják meg. 11 órától a Pest Megyei Kertbarátok Szövetségének kihelyezett közgyűlésén beszámolnak a megyei társszervezeteik működéséről. Gulyás József, Pest Megye Közgyűlésének alelnöke tájékoztatót tart a testület és a civilszervezetek együttműködéséről.
- A Nagytétényi Kastélymúzeum és a Nagytétényi Közalapítvány szeptember 17-18-án közösen rendezi meg az „Ókori víg napok a Kentaur kertjében” című kulturális programját. A kétnapos rendezvényt szombaton Ács Tamás, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára, 11 órakor nyitja meg. Az esemény helyszínéül a Nagytétényi Kastélymúzeum (Budapest, Kastélypark u. 9-11.) szolgál.
2005. SZEPTEMBER 19., HÉTFŐ:
- A Szepesi Gyula Művelődési Központ (Érd, Alsó u. 9.) szeptember 19-én szoboravató- és kiállítás-megnyitó ünnepséget tart. 18 órakor Eőry Emil Városvédő angyal című szobrának avatását Döcsakovszky Béla, polgármester és dr. Kelényi István művészettörténész tartja. 18 óra 30 perctől az X-Art Egyesület kiállítása tekinthető meg, amelyet Novotny Tihamér, művészeti író nyit meg.
2005. SZEPTEMBER 20-21., KEDD-SZERDA:
- Pest Megye Önkormányzata szervezésében szeptember 20-21. között kerül sor a Megyei önkormányzatok szociális irodavezetői országos értekezletére, a Ráckevei Kék Duna Wellness Hotelben (Dömsödi út). A rendezvény meghívott előadói az ICSSZEM képviseletében dr. Kovács Zsolt főosztályvezető, Kiss Mária Magdolna vezető főtanácsos, Kisgyörgyné Cziráki Andrea főosztályvezető, Bódy Éva vezető főtanácsos. Valamint dr. Györgyi Lajos, a Jász – Nagykun – Szolnok Megyei Önkormányzat nevében tart előadást. Az eseményen Fábry Béla, Pest Megye Közgyűlésének alelnöke köszönti a megjelenteket és tájékoztatót tart a Pest megyei aktualitásokról.
- A Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány szeptember 20-án, az Érdekképviseleti Fórumok Pest Megyei Konferenciáját tartja Tápiógyörgyén a Művelődési Házban (Szent István tér) és a Pszihiátriai Betegek Otthonában (Táncsics M. u. 1.). A rendezvény kiemelt támogatója Pest Megye Önkormányzata, fővédnöke Csehák Judit, a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány elnöke. Az fórum tapasztalatait, az elhangzott gondolatokat Szabó Imre, Pest Megye Közgyűlésének elnöke foglalja össze zárszavában.
2005. SZEPTEMBER 24., SZOMBAT:
- Ceglédbercelen szeptember 24-én 11.30 órától ünneplik az Eötvös József Általános Iskola és Zeneiskola Sportpályájának avatását. Az eseményen köszöntőt mond Török József, a település polgármestere, ünnepi beszédet tart Szabó Imre, Pest Megye Közgyűlésének elnöke és Dr. Czinege Imre országgyűlési képviselő. Az esemény fénypontja a 12.30 órakor kezdődő pályaavató barátságos labdarúgó mérkőzés, melyen a DEPEM FC (Ceglédbercel és szomszédos települések elöljáróiból verbuvált együttes) és Pest Megye Közgyűlésének csapata, a PEMEK FC méri össze erejét.
- A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség és a Napsugár Sportegyesület Nagykőrös országos kerékpár- és tornaversenyt szervez szeptember 24-én, Nagykőrösön (Ceglédi u. 24). A rendezvényt 9 órakor Gombkötő Borbála, a Kőris Otthon Igazgatója és László Ferenc, a Nagykőrös Város Sportbizottságának elnöke nyitja meg.
- Immár harmadik alakalommal rendezik meg az „Idősek találkozója Taksonyban” nevet viselő programot, szeptember 24-én, melynek helyszíne a Művelődési házban (Fő út 89) lesz. A Taksonyi Dunamenti Svábok Baráti Köre a szombat délutáni rendezvényen a nyolcvan évnél idősebb Taksonyban élő időseket látja vendégül, amely a tánccsoportok és a zenekar fellépésével még színesebbé válik. A vendégeket kisebb ajándékokkal is felköszöntik.
2005. SZEPTEMBER 25., VASÁRNAP:
- Az Aszódi Városi Nyugdíjas Klub szeptember 25-én ünnepli 25. éves fennállását. Az esemény 10 órakor a klub Hagyományőrző csoportjának bemutatójával kezdődik. Az ebéd után a résztvevő nyugdíjasok bemutatói szórakoztatják a jelenlévőket, amelyet a 16 órakor kezdődő bál követ. A rendezvény helyszíne a Vécsey Károly Helyőrségi Klub (Liget u. 12.).
- Vecsés Önkormányzata és a Német Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 24 - 25-én ötödik alakalommal rendezi meg a „Vecsési Káposztafeszt” elnevezésű rendezvényt (Vecsés – Epres – Fő út 90.). A főzőverseny mellett a versengni vágyók összemérhetik savanyúságaikat is, több kategóriában. A versenyekkel egy időben mezőgazdasági kiállítás és vásár is várja az érdeklődőket.

