Premier plán - Szükségem van a pörgésre

  • img

Tallér Zsoltnak a munkája mellett minden idejét a sport tölti ki. Jó ideje azonban már nem a pályán, hanem a háttérben munkálkodik. Az újra NB I/B-s kézilabdacsapat és a Városi Utánpótlás Közhasznú Sportegyesület technikai vezetője, a Százhalombattai Labdarúgó Klub ügyvezetője. Folyamatosan pörög, szervez, intéz - igyekszik levezetni energiáit.

- Gyerekkoromban roppant mód nem értettem a szüleimet. Miért akarják, hogy tanuljak, papírokat szerezzek, hiszen futballista leszek? Amikor 21 évesen megsérültem, és abba kellett hagynom az aktív labdarúgást, megértettem őket. Ötször műtötték a térdemet, de még most sem jó. A harmadév végét mankóval jártam végig a Dunaújvárosi Főiskolán, ahol gépészmérnöknek tanultam.


Szakdolgozatát már a Dunamenti Erőmű munkatársaként írta, az akkor újdonságnak számító vasúti lefejtő üzembe helyezéséről. Édesapja szintén az erőműben, édesanyja a Tehag-nál dolgozott, mindketten középvezetőként.
- Szokták kérdezni, honnan van az energiám? Megmaradt. Amit nem vezethettem le a futballpályán, levezetem az életben. A szüleimtől kaptam az életszemléletemet, a munka fontosságát. Ha néha vonakodva is, de minden döntésemet támogatták, keresték, miben tudnak segíteni. Ezt az eredendő energiát most Botond fiam viszi tovább a néptáncban. Pár év alatt bejárta a világot, Ercsiben koreográfiát készített a tanítványainak. Ő azonban reálisabban látja a világot, mint annak idején én. Nagyon szereti a táncot, de nem ez élete célja. Biológiát tanul a Vörösmarty gimnáziumban, most biológia-történelem szakos tanár szeretne lenni.
Amikor Tallér Zsolt sérülése miatt abbahagyta az aktív focit, játszott egy ideig az erőmű kispályás labdarúgócsapatában, és edzeni kezdte az akkori 10-13 évesekből álló utánpótlást, majd a technikai vezetőjük is lett.
- Minden, ami nem a pályán történik - szerelés, buszszervezés, szendvicsrendelés - az én feladatom. Amikor a Sport Kft. megszűnt, a ’93-as születésű játékosok szülei alakítottak egy egyesületet, hogy segítsék a gyerekek versenyzését - ez lett a VUK SE. A labdarúgóktól indult, de azóta része a fiú-lány kézilabda-, a tenisz-, a triatlon- és az úszásutánpótlás is.
Ezzel párhuzamosan a felnőtt futballcsapatnál is elvállalta a technikai vezetést, majd 2003-ban Tepszics Ignáccal együtt megalapították az azóta is működő Százhalombattai Labdarúgó Klubbot.
- Az SZLK-ban a technikai vezetés mellett klubtitkár is voltam, tehát az adminisztráció is az én feladatom lett. Így már nem maradt időm az edzősködésre, ezért azt befejeztem. Aztán egy időre teljesen visszavonultam a helyi felnőtt sportból, míg 2006-ban izgalmas felkérést kaptam: az akkor frissen NB I-es kézilabda-egyesület kért fel technikai vezetőnek. 2009-ben az SZLK hívott ügyvezetőnek, most ezt is én végzem, miközben a VUK SE-nél is technikai vezető maradtam. Mindemellett többen is felvetették, hogy vállalnék-e közszereplést. Szerintem egy Százhalombatta méretű városban nem lenne szabad, hogy a pártpolitika határozza meg a döntéseket. Itt olyan emberekre van szükség, akik a városért és a városlakókért akarnak tenni. Ilyen felállásban szívesen részt vennék az önkormányzati munkában, de csakis függetlenként.


- Marad-e mindeközben időd magadra?
- Megpróbálok több időt szakítani a gyerekeimre. Botond fiam mellett van még egy tizenegy éves nagylányom is, Tamara. Ő ezt a folyamatos nyüzsgést nem örökölte, viszont nagyon jól tanul, és szintén évek óta táncol a Forrásban. Úgy látom, szellemi fejlettségben mindkét gyerekem megelőzi saját korosztályát. Kikapcsolódni nem szoktam. Ahhoz nagyon messzire kellene mennem a várostól. Csodálom a horgászokat, mert én nem tudok egy helyben ülni, szükségem van a pörgésre. Ha fél órán belül nem történik valami, ideges leszek.


- Kit ajánlasz következő beszélgetőpartnernek?
- Keresztes Józsefet, aki bajnokcsapatot csinált a battai kézilabdásokból. Az élet több területén is tehetségesnek tartom.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák