Brzeskoi látogatás

  • img
  • img
  • img
  • img

A testvérvárosi kapcsolatok jegyében százhalombattai és szovátai diákok látogattak Brzesko-ba április 29. és május 3. között. Városunkat a négy iskolából 4-4 tanuló és 1-1 pedagógus képviselte, akik már az utazás során összekovácsolódtak.

Lengyelország május 3-án ünnepli alkotmányát, így a hosszú hétvégén több idő jutott közös programokra a befogadó családokkal. Az idei "Városom, szülőföldem" téma keretében a helyiek énekkel, színdarabbal, a szovátaiak népviseletben előadott furulyadarabbal, a battai gyerekek citerával kísért néptánccal, vetítéssel és városunk himnuszával mutatták be lakóhelyüket. Népviseletüket a Forrás Néptáncegyüttes kölcsönözte.


A hatodikosokból és nyolcadikosokból álló delegáció ellátogatott Krakkóba, másnap pedig sportversenyen mérték össze erejüket a nemzetközi összeállítású csapatok. Az Alkotmány Napját a befogadó családokkal töltötték, akik mindenben igyekeztek a gyerekek kedvében járni. A lengyel fiatalok is érdeklődők és nyitottak voltak. Akik nem beszéltek közülük angolul, kézzel-lábbal is remekül megértették magukat. Tímár Zsuzsanna, a küldöttség egyik tanár tagja büszkén mesélte, hogy a folyton szakadó eső és rossz idő ellenére a battai gyerekek voltak a legfegyelmezettebbek.
A program folytatásaként a résztvevő családok és diákok adatait, elérhetőségeit tartalmazó adatbázis létrehozását tervezik, hogy még intenzívebbé válhasson a hármas, körforgó kapcsolat.


A brzeskoi és a szovátai gyerekek a magyar alkotmány ünnepén, augusztusban viszonozzák a látogatást Százhalombattán, majd balatonalmádi táborozással építik tovább a kapcsolatot.


Miskei István, a testvérvárosi kapcsolatokért felelős munkacsoport vezetője elmondta, hogy mára önállóan működik a diákok között a kapcsolattartás, ami tulajdonképpen célja és értelme a programnak. A battai és brzeskoi cserkészek között is egyre szorosabb az együttműködés. Az olasz testvérvárosban átalakult a városvezetés, ami kihatott a testvérvárosi kapcsolatokra is, de a júniusban Sannazzaro de Burgondi-ba látogató százhalombattai delegáció egyik feladata, hogy újra felélesszék a korábban már eredményes együttműködést.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák