Az alacsonyabb jövedelmű városlakóknak kedvez a százhalombattai önkormányzat július 7-én induló lakásértékesítési pályázata. Tizenegy, különböző méretű lakótelepi ingatlant hirdetnek meg eladásra – mondta el Török Sándor, a Lakásügyi, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke.
A pályázatra azoknak a jelentkezését várják, akiknek az egy főre eső jövedelme nem haladja meg az 57 ezer forintot. A vevőknek húsz százalék önerőt kell kifizetniük, a fennmaradó részt tizenöt év alatt kamatmentesen törleszthetik vissza. A három vagy több gyermeket nevelő családok húsz százalék kedvezményt kapnak a vételárból, aki pedig egy összegben ki tudja fizetni a lakás árát, további 15 százalék kedvezményt kap. Ugyanezt a kedvezményt a hátralék összegére bármikor igénybe lehet venni a futamidő alatt. Fontos szempont, hogy a pályázó százhalombattai lakos legyen, és ne rendelkezzen saját lakással. A pályázati kiírást és űrlapokat a hivatalból lehet majd elvinni. A kiíráshoz a bírálati szempontrendszert is mellékelik, így mindenki felmérheti, milyen esélyei vannak a rendkívül kedvező feltételekkel kínált saját lakásra.
A szakbizottság június 23-i ülésén elfogadta a városi egészségügyi szűrésről készült beszámolót is. Az elmúlt közel fél évben ezer 45-65 éves városlakó vett részt az ingyenes szűrővizsgálaton. A férfiak kevésbé voltak kíváncsiak állapotukra. A szűrésben részt vevők kilencven százalékánál találtak kisebb-nagyobb egészségi problémát, amelyek legnagyobb részt az életmóddal függnek össze. Jellemző a cukorbetegség és a magas vérnyomás-, illetve koleszterinszint. Ahogyan Teremi Ferenc főorvos fogalmazott: a battaiak állapota nem rosszabb az országosnál, az viszont nagyon rossz. Török Sándor szerint nagy hangsúlyt kell fektetni az egészséges életmód népszerűsítésére, a helyi házi-, valamint szakorvosok értékelését össze kell vetni az országos adatokkal, és a tapasztalatok birtokában, célirányosabban kell folytatni a szűrővizsgálatokat.
A bizottság megtárgyalta dr. Benedek László önálló képviselői indítványát, amely arra vonatkozott, hogy a gyermekintézmények ne kérjenek természetbeni hozzájárulást – például papírt, fogkrémet, vécépapírt – a szülőktől, mivel költségvetési támogatásuk ezt nem teszi szükségessé. A bizottsági ülésen valamennyi megkérdezett intézményvezető úgy nyilatkozott, hogy semmit sem kérnek a szülőktől, de amit maguktól behoznak, azt nem utasítják el. A bizottság azt kérte, hogy a szeptemberi első szülői értekezleten nyomatékosítsák: nincs szükség természetbeni hozzájárulásra.

