Bekapcsolódna az úgynevezett MINTA-HÁZ programba a százhalombattai önkormányzat. Erről a képviselő-testület június 29-i ülésén született döntés. A szervezőkkel történő kapcsolatfelvétellel az indítványozó Szabó Attilát bízták meg.
A Budapesti Műszaki Egyetem és a Kasseli Egyetem tervezésében és az Európai Unió támogatásával 2005-ben, Dunaújvárosban valósult meg az első hazai többlakásos passzívház felújítás, az úgynevezett Solanova projekt, aminek keretében passzívház technikákkal korszerűsítettek egy panelépületet. Az eredmény közel 80 százalékos energia-megtakarítás volt, amit rendszeres mérésekkel támasztottak alá.
A projekt tapasztalatai alapján a BME, az Épületfenntartási K+F Alapítvány, az Óbudai Egyetem és a BOSS-BAU Kft. SOLANOVA/HU néven létrehoztak egy klasztert, aminek a célja régiónként legalább egy újabb mintaház megvalósítása, országosan 20-25 épületet újítanának fel dunaújvárosi mintára, de annál már korszerűbb technológiákkal.
A szakmai tömörülés a finanszírozási módokat is kidolgozza, csomagokba rendezik a hazai és uniós támogatási forrásokat, valamint a legkedvezőbb hitelkonstrukciókat.
A SOLANOVA tapasztalatok alapján a beavatkozások költségigénye (a körülményektől függően) lakásonként 2,2-2,8 millió forint, a fennmaradó önrész banki finanszírozásának költsége a megtakarításból fedezhető 7-9 éves futamidővel, vagyis ennyi a beruházás megtérülési ideje.
Az, az épület indulhat a MINTA-HÁZ akcióban, ahol az önkormányzat vállalja a pályázati előkészítés – felmérések, szakvélemények, előtervezés, hatósági egyeztetések – lakásonkénti 60-70 ezer forintos költségét. A pályázat műszaki, gazdasági, pénzügyi, hatósági előkészítését a klaszter vállalja, a több éves utógondozással (monitoring) együtt.
A résztvevő önkormányzatok közötti együttműködést a tatabányai helyhatóság koordinálja. A bekapcsolódó települések számára energiatudatos képzésre, oktatásra, ismeretterjesztésre is forrásokat biztosít az Európai Unió.



