ReggaeCamp

  • img
  • img
  • img

Ha lenne olyan felmérés, hogy egy-egy zenei fesztivált arányosan melyik városból látogatják legtöbben, a Reggae Campen biztosan Százhalombatta nyerne. Legalábbis nagyon sokan készülődünk már, hogy ha rövid itt tartózkodás után el is ment városunkból a reggae-ünnep, menjünk utána Monorierdőre július 27. és 31. között.

A jó viszony továbbra is töretlen Százhalombatta és a tábort szervező Ladánybene 27 között. A Százhalombatta Ifjúságért Közalapítvány évek óta támogatja a rendezvényt, cserében belépőket kapnak a rászoruló battai fiatalok. Szabó Attila alpolgármester, aki korábban védnöke volt a százhalombattai tábornak, elmondta, nagyon sajnálja, hogy a rendezvény elkerült a városból. Nem tett le arról, hogy legyen egy fesztiválra alkalmas terület a közelben, ahol a koncertek nem zavarnák a környéken élők nyugalmát. A főváros a főutak közelsége miatt a dél-budai agglomeráció legnagyobb bulijait lehetne megrendezni nálunk, akár Érddel együtt gondolkodva.


A reggae hazai meghonosítója, az idén 25 éves Ladánybene folyamatosan figyeli a feltörekvő formációkat, segíti a fiatalok érvényesülését, bemutatkozási lehetőséget biztosít számukra a fesztiválon. Természetesen fellépnek a régi, megbízható kedvencek is, többek között a PASO, a Riddim Colony és CopyCon. Elmarad viszont az Irie Maffia koncert, a Sound System enyhít majd a hiányérzeten.
A LB27 egész évben ünnepelte születésnapját, de a Camp páratlan közegében, ráadásul a 25 évvel ezelőtti valóságos születés pillanatához közeli órákban hatalmas, szeretetteli élmény várható.
Idén három jamaicai sztár - Everton Blender, Lutan Fyah és Perfect - is tiszteletét teszi a Camp-en. Itt lesz a tavalyi európai reggae verseny győztese, Junior Tshaka is, akit az LB27 Color Dem című riddim-albumáról ismerhet a hazai közönség. Az idén először hazai csapatok is indulnak az európai szintű tehetségkutató versenyen. A fesztivál első napján ők lépnek fel.


Folytatódnak Szélinger "Menelik" professzor reggae- és rasztatörténeti előadásai, visszatérő vendégek a pécsi Emberség Erejével Alapítvány fiataljai, akikkel a világ legkülönfélébb társadalmi kérdéseiről lehet diskurálni, vagy csak sátruk hűvösébe húzódva legózni, társasozni. Biztos pont a Zöld Zóna, remélhetőleg az idén is szerveznek szelektívhulladék-gyűjtő akciót a gyerekek nagy örömére, és többféle ökológiai játékon keresztül tudatosítják a Föld és az emberiség szeretetének felelősségét. Pozitív energiák, feltöltődés, tisztelet és béke - ez a Reggae Camp. MoFaya!


http://reggaecamp.com/hu/lb27-reggae-camp-2010-julius-27-28-29-30-31


Ani (http://reggaecamp.com/hu/fellepok)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák