Látványos szakaszhoz érkeztek a százhalombattai Szent István tér rekonstrukciós munkálatai. Az elmúlt héten lerakták az első térköveket, miközben a BMK belső terei is megújulnak.
Alig pár hónap telt el az első kapavágás óta, máris körvonalazódni látszik az Európai Unió által 833 millió forinttal támogatott főtéri rekonstrukció végleges befejezése - tájékoztatott Vezér Mihály polgármester. Nem volt zökkenőmentes az út idáig, a májusi extrém időjárást követően közel ezer köbméter talajt kellett kicserélnie a kivitelező cégnek.
A talajcserét követően megkezdődhettek a munkálatok, folytatódott a mélygarázs ásása, megérkeztek az új burkoló elemek, és lassan a Barátság Művelődési Központ belső terei is elnyerik végső formájukat. Szendvei Balázs, a kivitelező Kalotherm Zrt. létesítményfelelőse elmondta, a tér újbóli leburkolása során összesen 65 ezer térkő, valamint 25 ezer természetes kőlap kerül a helyére. A több ezer négyzetméteres burkolt területet hatalmas zöldfelületek fogják tagolni. A megújuló Szent István tér azonban nemcsak kőből és "zöldből" áll majd, hiszen több interaktív elemmel is bővül a szeptemberi átadásig.
A 26 vizes medence közül, amelyek a vízköpők szerkezetét és gépészeti berendezéseit rejtik, 21 már elkészült. A szökőkutak mellett a Csodaszarvas díszkút is a helyén marad egy nagyobb renoválást követően, amelynek során kicserélik az üvegmozaikot és rendbe hozzák a kút környezetét is.
A különböző zenei koncerteknek helyet biztosító Zenepavilon már szerkezetkész, és augusztus végére megkapja kupoláját, valamint elkészül egzotikus burkolata is. Az őszre tervezett átadáson megszólal a harangjáték is.
Az Európai Unió pályázatán elnyert pénzből nemcsak a Szent István tér újul meg, hanem a Barátság Művelődési Központ belső tere is. Július végére befejeződik a teljes nyílászárócsere, és elkezdődik a burkolás. Az előtérben kialakítandó lift augusztusra eléri az üzemkész állapotot, ezen kívül teljesen megújul a lég-, fény-, hang-, és színpadtechnika, és restaurálják a lépcsőfordulók freskóit is.
A százhalombattai főtér rekonstrukciós munkálatai mellett az önkormányzat saját beruházásában mélygarázst alakít ki a főtér Arany János utca felőli oldalán, 7,5 méterre a föld alatt – mondta el Vezér Mihály -, ahol 62 személygépjármű számára lesz hely. Augusztusban elkezdődik a garázshoz tartozó felvonó és lépcsőház kialakítása is.
Az építkezést a http://www.szazhalombatta.hu">www.szazhalombatta.hu oldalon folyamatosan frissülő képgalériában lehet nyomon követni. (Batta Online)













