Augusztus elejére elkészült Százhalombatta egyik legnagyobb útfelújítási projektje, és hamarosan az ünnepélyes átadásra is sor kerül. A három városrészt összekötő Damjanich út teljes rekonstrukciójáról még 2007-ben döntött a képviselő-testület. A közel három kilométeres út gát és Tesco körforgalom közötti, 930 méteres szakasza újult meg az első, most befejeződött ütemben.
A Damjanich városunk egyik legforgalmasabb közútja, amelyen a közösségi közlekedés jelentős része bonyolódik - nyilatkozta Vezér Mihály polgármester. Ez az utca Százhalombatta egyik gerince, és felújítása már nagyon időszerű volt. Több ízben próbált az önkormányzat pályázati úton forrást szerezni a szükséges rekonstrukcióhoz, ám sajnos sikertelenül. Éppen ezért döntöttek úgy a képviselő-testület, hogy saját erőből valósítja meg a halaszthatatlan beruházást. A felújítás nemcsak a "látható" felületeket érintette, hanem a burkolat alatt húzódó közművek teljes cseréjét is, azaz az ivóvíz-vezeték kiváltását és új csapadékcsatorna kiépítését. Az új rendszer jól vizsgázott a múlt pénteki nagy viharban.
Egy ilyen volumenű útfelújítás előkészítése meglehetősen hosszú és bonyolult feladat. A tervdokumentációt a közbeszerzési eljárást követően a MIKROLINE Kft. készítette el, a rekonstrukcióhoz szükséges engedély 2009. június 18-án emelkedett jogerőre. A képviselő-testület végleges döntése – a tervek és a szükséges anyagi fedezet ismeretében – 2009 októberében születhetett meg.
A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás nyertese, a PUHI-TÁRNOK Kft. 2010. április 13-án kezdte meg a munkálatokat. Kerítéstől kerítésig bontották a Damjanich utat a Gáttól a Szellő utcáig, és teljesen új út- és járdaszerkezetet, valamint új felszíni vízelvezetést építettek, miközben szakaszolva teljes szélességében lezárták az utat a gyalogos forgalom folyamatos biztosítása mellett – mondta el Rajkai Béláné, a Polgármesteri Hivatal műszaki munkatársa. A VOLÁNBUSZ járatai kerülő úton közlekedtek. A pályaszerkezet augusztus 7-ére készült el, ekkor teljes hosszában megnyitották a forgalom számára. Bár még folynak munkálatok a járdán, a zöldfelületen, valamint a Nap utcai csomópontban, de az augusztus 14-ei Summerfestet nyitó menettáncot már a teljes egészében megújult és megnyitott Damjanich úton nézhetjük végig.
"A beruházás eredményként egy XXI. századi, egységesen kialakított, igényes utcát kapott a város. A négy hónapig tartó munkálatok szinte minden Százhalombattán élőt érintettek – tette hozzá Vezér Mihály polgármester. Mindenki nagy türelemmel és toleranciával fogadta a kellemetlenségeket, amelyet ezúton is szeretnék megköszönni, és szeretettel meghívom a városlakókat az utca ünnepélyes, a hagyományos hordógurítással és néptánccal színesített átadására, melyet 2010. augusztus 16-án, 11 órától tartunk a Damjanich utca gát felőli végén."
A felújított útszakasz hossza: 930 fm
Aszfaltburkolatú út felújítása:
• Beton burkolatalap: 620 m2
• Útszegélykő: 3800 fm
• Aszfaltburkolat: 6000 m2
• Forgalomlassító sziget kialakítása: 7 db
• Térkőburkolatú buszmegálló: 6 db
• Útcsatlakozások kialakítása forgalomlassító szigettel: 10 db
Térkőburkolatú járda felújítása:
• Beton alap: 2200 m2
• Térkőburkolat: 2200 m2
• Járdaszegély: 1600 fm
• Kapubejárók kialakítása: 48 db
Várakozóhelyek kialakítása:
• Személygépkocsi parkoló kialakítása: 3 db
• Autóbusz forduló ás várakozó kialakítása: 1 db
Csapadékvíz-elvezetés:
• Csapadékvíz csatorna építése: 900 fm
• Viznyelőaknak építés: 88 db
Forgalomtechnikai jelzések:
• Burkolati jelek: 200 m2
• KRESZ táblák: 70 db
• Parkolás-gátló oszlopok kihelyezése: 50 db
• Korlát építése: 60 fm
Zöldfelület kialakítása: 2400 m2





















