A Summerfest alatt Százhalombattára látogatott olasz testvérvárosunk, Sannazzaro de’ Burgondi küldöttsége is. Részt vettek a város augusztus 20-i ünnepségén, valamint a Summerfest záróceremóniáján. A tavaly elhunyt Roberto Bolognese polgármestert Pietro Signorelli alpolgármester helyettesítette. A delegációval érkezett Osvaldo Barrioni, Százhalombatta díszpolgára is, aki a kezdetektől szívügyének tartja a testvérvárosi kapcsolattartást.
A küldöttek és a százhalombattai testvárosi munkacsoport, valamint a helyi iskolák képviselői megbeszélésen egyeztettek a jövőbeli tervekről. Továbbra is fontos eleme marad a kapcsolattartásnak az iskolák közötti együttműködés, amit szeretnének kiterjeszteni a középiskolásokra is. A tervek szerint a battai iskolások Sannazzaro de’ Burgondiba jövő év tavaszán utaznak, addig pedig interneten kapnak a diákok közös feladatokat. A megbeszélésen az is szóba került, hogy jó lenne a turizmus irányába is fejleszteni a kapcsolattartást – mondta el Szabó Zoltán, a szakbizottság elnöke.

