Novembertől új időszámítás kezdődik a közigazgatásban - mondta dr. Barkóczy Tamás, a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal főosztályvezetője, aki október 18-án a teljes apparátus, 20-án az irodavezetők és a hatósági területen dolgozó köztisztviselők előtt ismertette a novemberben hatályba lépő új közigazgatási eljárási törvényt (Ket.).
Százhalombattán a helyi rendeleteket már felülvizsgálták, és az új törvénynek megfelelően korrigálták. A szükséges módosításokat szeptemberi ülésén fogadta el a képviselő-testület azzal, hogy a Ket-tel egy időben lépnek hatályba.

