FÉRFIBESZÉD – és egy csésze kávé

Összhangban- Sport, lélek, és egészség! Ezzel a címmel rendezi meg második nyilvános kerekasztal-beszélgetését a FÉRFI EgészségŐr Klub október 30-án, 14-től 16 óráig az V. kerületi Pilinszky Kávéházban. A beszélgetésen részt vesz Radványi Dorottya televíziós, Németh Lajos meteorológus, dr. Korodi-Gál Botond urológus adjunktus, dr. Nádas György urológus főorvos és Frank Róbert pszichológus.


Mai ismereteink szerint az "ép test" feltételezi a mozgás, a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálkozás, illetve az alvás, továbbá három lelki tényezőnk (értelmi, érzelmi és akarati tevékenységünk) harmóniáját. A civilizáció megteremtette saját káros hatásait, így nem csoda, hogy sokszor halljuk: "minden felnőtt ember maga felelős saját egészségéért, életkortól függetlenül". Hasonlót a jogszabályok közt is találunk: "mindenkinek joga van egészségesnek lenni" – ehhez már csak egyetlen dolog hiányzik: hogy aktív módon tegyünk is érte (önmagunkért) valamit! A rendszeres testmozgás nem ad plusz éveket az élethez, de életet ad az évekhez.

A havonta jelentkező FérfiBeszéd az együttgondolkodás élményét igyekszik megteremteni. A témákat a férfiakat érintő kérdések alapján vetik fel a szervezők, legyen az a szexualitás, a betegség vagy akár a divat. A FérfiBeszéd olyan fórum, ahol az orvosi szakma neves képviselőivel és ismert közéleti személyekkel, művészekkel, írókkal találkozhatnak az érdeklődők, sőt, párbeszédet folytathatnak az éppen aktuális témával kapcsolatban, kérdéseket tehetnek fel és megismerhetik egymás véleményét. A beszélgetéssorozat célja, hogy közvetlen, nyitott hangulatban gondolkodjunk együtt az adott témákról.



 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák