Megtelt az Óvárosi Közösségi Ház nagyterme október 24-én, a tököli repülőtérrel kapcsolatos tervekről rendezett lakossági fórumon. A rendezvényt a Faluvédő Egylet és a Százhalombattai Környezetvédők Egyesülete kezdeményezésére szervezte meg az önkormányzat. Részt vett rajta a város vezetőinek többsége, a repteret jelenleg üzemeltető Master Sky Kft vezetője, a Polgári Légiközlekedési Hatóság képviselői, a százhalombattai civil szervezetek, emellett eljöttek a környező településekről – Halásztelekről, Szigethalomról, Érdről – azok, akik nem szeretnék, ha a Duna túlpartján nagyforgalmú légikikötő létesülne.
Az ellenzők úgy fogalmaztak: elébe kell menni az eseményeknek, azaz addig kell tiltakozni a megvalósulás ellen, amíg az nem következik be, mert később már sokkal nehezebb lesz eredményeket elérni. Kérdéseket tettek fel arra vonatkozóan, mekkora zajterhelést jelentenek a környékre a most a repteret használó sportrepülőgépek, és mennyivel növekszik ez a zaj, ha esetleg nagyobb gépek is használatba veszik a területet. A válasz szerint mind a mostani, mind pedig az esetleges későbbi zaj elviselhető, annál inkább, mert azokat a légijárműveket, amelyek különösen nagy zajt keltenek, már kitiltották a magyar légtérből.
Az egyik – a Duna túlpartjáról érkezett – hozzászóló érdekesen fogalmazott: a kiskunlacházi repülőtér működését néhány túzok miatt nem engedélyezik, a tököli reptér további sorsa viszont emberek ezreit érinti. Vajon kap-e akkora figyelmet az emberi érdek, mint a madarak védelme?
Közlekedni persze kell, repülni is szükséges. A fejlődés olykor zajjal és bajjal jár. Különös álláspont, ha a fejlődés előnyeiből részesülni szeretnénk, a hátrányait viszont nem kívánjuk eltűrni. Mérlegelni kell, figyelembe venni minden tényezőt, érvényesíteni az érdekeket, de nem elszakadni a realitásoktól.
Most Százhalombatta önkormányzatán a sor. A fórumon elhangzottak alapján kell megformálnia véleményét, eldönteni, milyen álláspontra helyezkedik: a repülőtér fejlesztését, vagy annak ellenkezőjét támogatja.









