Az utóbbi hónapokban négy rablás történt Érd területén, melyek során összesen mintegy 4 millió forinttal károsították meg a sértetteket.
A bűncselekmények áldozatai egyedül tartózkodtak a lakásban, minden esetben egy férfi volt a támadó, aki símaszkot viselt, kb. 180 cm magas, sportos testalkatú, erős fizikumú.
Minden alkalommal csupán néhány percig tartott a támadás és egy fegyvernek látszó tárggyal történt a fenyegetés, egy esetben lövéseket is leadott az elkövető.
Jellemző, hogy az elkövető általában ragasztó szalaggal vagy más anyaggal megkötözi a sértetteket, valamint az is, hogy csak a lakásban található készpénzt viszi magával.
Elfordult, hogy a nagy testű házőrző kutyát is megmérgezte.
A Pest Megyei Rendőr – főkapitányság nyomozói nagy erőkkel folytatják a nyomozást.
Ezúton hívjuk fel a lakosság figyelmét arra, hogy lakásukat megfelelő módon zárják, otthon nagy mennyiségű készpénzt ne tartsanak.
Budapest, 2005. november 03.

