Komoly gondot okoz a talajvíz

Az elmúlt két nap során több lakossági bejelentést is kapott a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodája azzal kapcsolatban, hogy Újtelepen és Urbáriumban a lakóingatlanok pincéiben, valamint a SZISZKI tornatermében is nagy mennyiségű víz jelent meg.


Vezér Mihály polgármester tájékoztatása szerint nem az ivóvíz-rendszer szivárog, hanem talajvízről van szó. A Polgármesteri Hivatal felkért egy talajmechanikus szakembert, hogy helyszíni vizsgálatokat tartson. Arra kér tőle javaslatot a város, hogy miként lehetne megvédeni azt a mintegy száz ingatlant, amelyet a talajvíz veszélyeztet.


Tekintettel az idei évben lehullott nagy mennyiségű csapadékra, a talaj nagyon átnedvesedett. A probléma az Urbáriumi városrészt kiemelten érinti a SZISZKI mögötti területen, egészen a Borostyán utcáig, de a József Attila, a Csokonai, valamint a Vörösmarty utcák lakóinak is meggyűlt a baja a talajvízzel.


Fontos tudni, hogy a talajvizet nem szabad kiszivattyúzni, mert ettől még nagyobb intenzitással folyna be az érintett ingatlanokba.


A képviselő-testület szeptemberi ülésén döntött arról, hogy a felszíni csapadékvíz-elvezetés problémáinak orvoslására több mint 50 millió forintot biztosít. A SZÁKOM megkezdte, és folyamatosan végzi az ezzel összefüggő munkákat, többek között a Vörösmarty utca mentén is. A felszínen megjelenő nagyobb mennyiségű csapadék elvezetésének gondjai várhatóan megoldódnak, de a talajvíz nem szűnik meg. További lépéseket a talajmechanikai szakvélemény alapján lehet majd tenni. Addig is a hivatal és a SZÁKOM munkatársai folyamatosan figyelik a területet, és egyeztetnek az érintett ingatlan-tulajdonosokkal.


Vezér Mihály polgármester türelmet kért a lakosságtól, és hangsúlyozta, hogy a lehető leghamarabb igyekeznek megoldást találni a problémákra.


(Batta Online)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák