Január 1-jétől szigorodtak a vezetői engedély meghosszabbításának szabályai. A krónikus betegek számára a háziorvos mellett a szakorvosok véleményére is szükség van ehhez. Negyven éves kor alatt tízévente, 40 és 60 között öt, míg 60 felett 3 évente kell meghosszabbítani az egészségügyi alkalmasságot a jogosítványon. A törvény szerint a krónikus betegséggel élők számára az idei évtől ehhez szakorvosi ajánlásra is szükség van. Az érintettek várhatóan a maximálisan adhatónál rövidebb időre kapják majd meg az alkalmasság igazolását – vélekedett dr. Tóth Béla százhalombattai háziorvos. Kiemelte: a lejárat időpontja a jogosítvány hátsó oldalán van feltüntetve. Érdemes figyelni a dátumra, és - mivel az egészségügyi vizsgálatokra általában várni kell - a meghosszabbítást ajánlott három hónappal korábban kezdeményezni. (HTV)

