Rendkívüli ülést tartott az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság január 25-én. A tanácskozáson Százhalombatta új Sportkoncepcióját készítették elő a város sportegyesületeinek képviselői és testnevelő tanárok részvételével, akik korábban írásban beadott javaslataikat egészíthették ki szóban. Az egyik téma a mindennapos testnevelés volt, amit szeptembertől terveznek bevezetni az iskolákban. A másik a sportpályázatok kérdése. Szél Pál, a bizottság elnöke a HTV-ben elmondta, az a céljuk, hogy a város minden sportegyesülete pályázati úton juthasson önkormányzati támogatáshoz. Ehhez a pályázati összegek átcsoportosítására van szükség, mivel a tavalyi 50 millióval szemben, az idén 45 millió a tervezett keret. A bizottsági elnök hozzátette, szeretnének sport-gála keretében, a korábbiaknál több kategóriában is elismerő okleveleket kiosztani. (HTV)

