Sport- és közrendi koncepció

  • img

A februári képviselő-testületi ülésen Százhalombatta sport- és közbiztonsági koncepciója is napirendre került. A részletekről Szél Pál, az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság elnöke tájékoztatott.

Százhalombatta sportkoncepcióját még 1994-ben alkotta meg az akkori képviselő-testület, és négyévente vizsgálták felül, most pedig a város jelenlegi sportéletéhez igazodva szinte teljesen átalakítják. Változik a kitüntetések rendszere, a tervek szerint a jövőben több kategória lesz: lány- és fiúcsapat, egyéni, edzői, testnevelő tanári és masters. De ami a legfontosabb, az a sportfinanszírozás kérdése, hiszen Százhalombatta – bár az idén egyedül a sportra különített el a képviselő-testület a tavalyival megegyező összeget - nem képes egyedül fenntartani valamennyi egyesületet, szükség van a szponzorokra.


Szeptembertől az önkormányzat mindennapos testnevelést kíván bevezetni az oktatási intézményekben. Az ezzel kapcsolatos egyeztető tárgyalások folyamatosan zajlanak.


A közrend-, közbiztonsági koncepciót a tűzoltóság és a katasztrófavédelem szempontjaival egészítenék ki, különös tekintettel arra, hogy két veszélyes üzem is működik a városban. Bár Százhalombatta több mint tíz éve az ország egyik legbiztonságosabb települése, a rendőrség, a polgárőrség és a közterület-felügyelet közötti együttműködést még szorosabbá tennék, és a rendőrség munkájára még nagyobb hangsúlyt helyeznének. Azt szeretnék elérni, hogy az utcán szolgálatot teljesítő rendőr emberbarátibb, humánus szolgálatot nyújtson a battai állampolgároknak, és ne az azonnali bírságolásra, a különböző szankciókra helyezze a hangsúlyt. Tovább kívánják fejleszteni a térfelügyeleti rendszert. Jelenleg tizenhat kamera működik a városban, amelyet még az idén további tíz eszközzel egészítenek ki. A bővítésre és a már meglévő rendszer felújítására tizenötmillió forintot helyezett céltartalékba a képviselő-testület.


Optimális esetben a testület márciusi tanácskozásán elfogadhatják az új sport- és közbiztonsági koncepciót.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák