Kedvet csinálnak Százhalombattához

  • img
  • img

Idén sem múlhatott el az Utazás Kiállítás Százhalombatta bemutatkozása nélkül, de nagyobb számban voltak a látogatók közül azok, akiknek már nem kellett bemutatni a várost, mert visszatérő vendégek. A húsz négyzetméteres stand jó helyen, „kereskedelmi” útvonal mentén helyezkedett el.

- Sokan kerestek fel bennünket a négy nap alatt – fogadott Dobos Ágnes, a kis csapat vezetője, aki jubilált, már tizenötödik alkalommal vett részt a legnagyobb hazai turisztikai bemutatón és vásáron, kezdetben csak a "Matrica" Múzeum, majd egy évtizede már az egész város képviseletében. - Olyan rangja van a városnak, hogy illik is itt lenni külön standdal. Sokan visszatérő vendégeink már, de új kapcsolatok is születtek. Cél, hogy kedvet csináljunk Battához, minél többen ismerkedjenek meg értékeinkkel, mert van itt bőven látnivaló. Nemcsak családi, de céges programokat is lehet szervezni, akár több naposat is, kirándulásokkal egybekötve.


Az Utazás Kiállításon sokan játszottak a battai standon színházi, múzeumi belépőért, könyvért, hétvégi pihenésért. Kvíz kérdésekre válaszoltak a vállalkozó kedvű látogatók, a beutaztatóknak pedig csomagot is összeállítottak a battai látnivalókból.


 - Idén is sikeres volt a részvételünk a kiállításon, amelynek a hatása csak az elkövetkezendő hónapokban érzékelhető majd igazán – mondta végezetül Dobos Ágnes. (temesi)   

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák