KARTHAGO ismét Budapesten ad nagykoncertet!

  • img

A rock őrületes elefántjai két év után újra Budapesten dübörögnek, 2011. április 29-én, 22.00-tól a Club 202-ben (volt Wigwamban).
A KARTHAGO a főváros talán egyetlen autentikus rock-klubjában ad élő koncertet, mert erre ott, már sok éve igen komoly igény volt. A zenekar úgy gondolta, hogy talán ismét jó lesz "testközelben" érezni a közönséget, hiszen anno 1979 - ’80-ban a KARTHAGO egy ugyancsak budapesti helyszínről, a Metró klubból indult el az országos ismertség felé. Ez az a zenekar, akik 1979 szeptembere óta, azaz immár több mint 32 éve vannak együtt, és ugyanabban a felállásban, még ma is aktívan muzsikálnak. A tél folyamán kisebb, baráti hangulatú unplugged örömzenéléseken vettek részt, viszont a nyári fesztivál időszak kezdete előtt ismét a nagy koncertekre összpontosít a zenekar.

Az április 29-ei koncerten az együttes eljátssza a 32 év legnagyobb nótáit, a nagyon várt igazi KARTHAGO himnuszokat, de bemutat jónéhányat a 2009-ben megjelent Időtörés c. albumukról is.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák