Köztér-megújítási Nívódíjban részesült a százhalombattai Szent István tér. Az elismerést tanúsító emlékérmet és oklevelet Kovács Lajos, a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság elnöke vette át az Országos Hild János Konferencia keretében szervezett ünnepségen, Makón május 12-én.
A százhalombattai önkormányzat tavasszal nevezett be a Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület által meghirdetett "Köztérmegújítási Nívódíj 2011" elnevezésű pályázatra a közelmúltban megújított főtérrel. A versenyre olyan közterekkel, közparkokkal és sétálóutcákkal lehetett jelentkezni, amelyek 2005-től valósultak meg, és amelyek értéknövelő módon rehabilitálták a település arculatát. A pályázat célja az értékőrző fejlesztési kultúra elismerése, támogatása, terjesztése volt.
A Szent István teret tavaly teljesen átépítette a város. A nagyberuházásra összesen 1,8 milliárd forintot költöttek, ebből 800 millió forintot az EU finanszírozott vissza nem térítendő támogatás formájában. Mintegy 5000 négyzetméternyi korszerű burkolatot raktak le, zenepavilont, 18 elemes harangjátékot, látványos, újszerű vízi és fényelemeket építettek be. Mindeközben nem csökkent, sőt fasorral, cserjékkel és virágokkal gazdagodott a 3000 négyzetméternyi zöldfelületet.
A megújult főtéren az átadás óta teljes mértékben megváltozott az élet. A városlakók, a legkisebbektől az idősekig szemmel láthatóan sokkal szívesebben töltik itt idejüket, mint korábban. Ebben természetesen nemcsak a megszépült környezetnek, hanem a közelmúltban nyílt szolgáltató, kereskedelmi egységeknek, valamint a sokkal több padnak is szerepe van.
A Batta Online, az önkormányzat hivatalos honlapja a közelmúltban internetes közvélemény-kutatást indított. A szerkesztők arra kíváncsiak, a látogatók szerint milyen mértékben tölti be a jövőben a főtér a közösségi funkciót. Az eddig 664 válaszadóból 315 (47%) szerint nagyon, 107 (25%) szerint közepesen. 133-an (20%) szavaztak úgy, hogy szerintük egyáltalán nem, 46-an (6%) pedig nem tudják eldönteni a választ.











