A héten megkezdődött a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa devecseri károsultjai számára épülő házak műszaki átadása. Szerdán (2011. június 15.) Vezér Mihály polgármester vezetésével egy delegáció megtekintette hogyan áll az újjáépítés és hogyan áll az a ház, amit Százhalombatta épít Devecseren.
Vezér Mihály polgármester előterjesztése alapján nettó 15 millió forintot szavaztak meg még 2010 októberében a százhalombattai képviselők egy Devecserben építendő könnyűszerkezetes házra, amelyet elkészülte után az ottani önkormányzatnak adnak át. A devecseriek a kivitelezés ellenőrzését követően, több ütemben, várhatóan július közepétől költözhetnek új otthonaikba.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. Egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki, az áradás elöntött három települést: Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet. A szerencsétlenség következtében tízen meghaltak, és több mint százhúszan megsérültek. A kormány a katasztrófa miatt kihirdetett veszélyhelyzetet Veszprém megyére vonatkozóan június 30-ig meghosszabbította, és ezt a dátumot adta meg a helyreállítás-újjáépítés határidejeként.



