Törvénykezési dömpingről számolt be dr. Aradszki András országgyűlési képviselő legutóbbi sajtótájékoztatóján az érdi Polgárok Házában. Szólt többek között az egészségügy rendbe tételéről, a MOL megvásárlásáról és a lakáshitelesek helyzetéről is.
Úgy látszik, várat magára az országgyűlési képviselők nyári szabadsága, a 8. számú választókörzet képviselője még júliusra is tervez sajtótájékoztatót. Ezúttal sem volt téma szűkében. Az Állami Számvevőszékről például elmondta, hogy gazdasági társaságokra is ki akarják terjeszteni működését. Talán ennél is jelentősebb kérdésnek tekinti a magyar egészségügy rendbe tételét, amit a Semmelweis terv hívatott elvégezni.
- Erős járóbeteg-ellátásra van szükség – szögezte le -, mert egészségügyünk a működőképesség határán van. A jó háziorvosi szolgálat, illetve a jól működő járóbeteg-ellátás – amelynek egyre nagyobb szerepet szánnak – tehermentesíti a kórházakat. A várakozási idő csökkentése a másik fő cél.
Fontos jogalkotási eseményként említette, hogy felülvizsgálják azokat a nyugdíjakat, amelyeket az öregségi nyugdíjak előtt fizettek, fizetnek ki. Ezt a döntést nagy felháborodás kíséri, különösen a rendvédelmisek és a tűzoltók részéről, de Aradszki László szerint el kell ismerni, hogy sokan munkaképesen kapnak igen magas nyugdíjat.
- Az ország ezt nem engedheti meg magának, mert kevesen tartjuk el a nyugdíjasokat – mondta. Biztos vagyok benne, hogy a társadalmi igazságosság érvényesül ebben a kérdésben.
A termékdíjra vonatkozó törvényjavaslattal kapcsolatban arról beszélt, hogy evvel a legfőbb cél a szabályok egyszerűsítése. Egy példát is elmondott erre: az alumínium sörös dobozok a begyűjtéstől az újrahasznosításig öt ezer kilométert tesznek meg, ami elképesztő pazarlás, egyeseknek viszont igen nagy haszonnal jár. Ezen kell a jövőben új jogszabályokkal változtatni.
- A MOL-kérdés sok vitára ad okot, főleg az ellenzék támadja, hogy sokba kerül, az állam ne szóljon bele a gazdaság életébe, pedig a részvényvásárlás fontos lépés volt, hiszen a magyar energetika zászlós hajója magyar kézbe került, csökkentve ezzel az orosz befolyást. Egyébként a gazdaságunk úgy néz ki, elmozdult a holtpontról, nőtt az export, és húsz ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Örömmel tölt el, hogy megegyezés született a pénzintézetekkel a lakáshitelesek megvédésére, s nem zúdul az ingatlanpiacra a sok elárverezett lakás. Ez a kormányprogram megfelelő módon kezeli ezt a nehéz helyzetet. A legfontosabb, hogy senki sem marad fedél nélkül!
Lapunk kérdésére, hogy mi lesz azokkal a hátralékosokkal, akiknek három hónapnál a hosszabb az elmaradásuk, Aradszki András elmondta: számukra is megoldást jelenthet, hogy az állami eszközkezelő tulajdonába kerül az ingatlanjuk, ahol bérlőkként élhetnek tovább. Más kérdés, hogy sokan közülük közműhiteleket is felhalmoztak, amivel már nehéz mit kezdeni.





