Huszonötre emelkedett az áprilisi olajlopási ügyben gyanúsítottak száma.
A különösen nagy értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt először a Pest Megyei Rendőrkapitányság nyomozott, ám amikor fény derült arra, hogy hivatásos állományú rendőrök is érintettek az ügyben, a vizsgálatot átvette az ügyészség.
Évente átlagosan ötven esetben fúrták meg a Mol vezetékeit. A cég négy évvel ezelőtt saját fejlesztésű, GPRS technológián alapuló oltalmi rendszert vezetett be, amely a tizedére csökkentette az olajvezetékek elleni támadásokat. A rendszer lényege, hogy a csővezetékben közlekedő folyékony anyag rezgéshullámokat kelt, melyet a két kilométerenként elhelyezett műszerek érzékelnek. Ha az áramlás változik, az érzékelők húsz méteres pontossággal meghatározzák a sérülés helyét, sőt, az ott eltávozó termék mennyiségéről is információkat adnak.
Az oltalmi rendszer hívta fel a figyelmet az olajlopásra, amelyet tavaly december vége óta követett el a csoport. A MOL Rt értesítette a Nemzeti Nyomozóirodát, amelynek munkatársai a terrorelhárító szolgálattal közösen az április 17-ről 18-ra virradó éjszakán csaptak le a gyanúsítottakra, akiket éppen egy tartálykocsi tankolása közben fogtak el.

