Alapjaiban változtatják meg az önkormányzati rendszert. Erről beszélt a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnöke a hamarosan az országgyűlés elé kerülő helyhatósági törvénnyel kapcsolatban. Nagy Gábor Tamás azt mondta: az egész országban átszabják az önkormányzatok hatásköreit, feladatait és finanszírozását. A fideszes első kerületi polgármester szerint indokolt, hogy Budapesten is megtalálják a legmegfelelőbb megoldást. Most az a kérdés, hogy a 23 kerületet egyetlen központból irányítsák-e, vagy egységekre tagolják őket. Arra is rámutatott, hogy jelenleg több önkormányzat végez el párhuzamosan ugyanolyan feladatokat. A szövetség vezetője szerint ezeket a jövőben célszerű lenne oda csoportosítani, ahol a leghatékonyabban tudják kezelni az ügyeket.

