Zöldtagozat a Fidesznél

Megalakult a Fidesz zöldtagozata a 8. számú választókörzetben. A környezetvédelemmel és energiagazdálkodással foglalkozó munkacsoportban Pap Miklós és Brauswetter Viktor, a helyi szervezet vezetői képviselik Százhalombattát. A tagozattal kapcsolatos elképzelésekről Duna-parti sajtótájékoztatón számoltak be szeptember 22-én.

Brauswetter Viktor elmondta, a három települést képviselő zöldtagozat 21 fővel jött létre, elnöke érdi, és mivel a Pest megyei zöldtagozatot is érdi szakember irányítja, közvetlen kapcsolatokat építhetnek ki a szakminisztériumokkal. Szeretnék a helyi elképzeléseket, igényeket képviselni a kormányzati programok kialakítása, a törvényalkotás során.


A környezetvédelem és az energiagazdálkodás kiemelt fontosságú terület Magyarországon és az Európai Unióban is. A Duna-stratégia az EU egyik legfontosabb programja lesz 2014-2020 között.  Az újonnan megalakult zöldtagozat egyik legfontosabb célja, hogy Érd és Százhalombatta sikeresen, eredményesen kapcsolódjon be a meghirdetésre kerülő pályázati programokba, amelyek egyebek mellett várhatóan a folyami szállítás és közlekedés fejlesztését szolgálják majd. A rendelkezésre álló uniós források új lendületet adhatnak térségünk fejlődésének, a sikeres pályázatokhoz pedig a civil szervezetek aktív segítségét is várják. Hamarosan lakossági fórumon ismertetik a zöldtagozat elképzeléseit, terveit, de addig is ötleteikkel, javaslataikkal bármelyik helyi Fideszes képviselőt megkereshetik az érintett civil szervezetek.
Brauswetter Viktor azt is elmondta, rövidesen kialakítják állásfoglalásukat a tököli reptérrel kapcsolatban, és nagyon bízik benne, hogy a kormány segítségével megoldást fognak találni a környéken élők egyik legnagyobb környezetvédelmi problémájára.


Pap Miklós arról számolt be, hogy elindult a helyi Fidesz új honlapja. A www.battafidesz.hu oldalon a Zöld Tagozatról és egyéb helyi, illetve országos aktualitásokról is olvashatnak az érdeklődők.         
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák