Dicséret a szervezőknek

Elismerő levelet fogalmazott meg a százhalombattai Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság a Battai Napok szervezői számára. Szél Pál elnök hangsúlyozta: talán még soha nem vettek részt annyian a rendezvénysorozaton, mint az idén, a programok zökkenőmentesen zajlottak le, ráadásul fele annyi pénzből, mint az előző  tévekben.


A szakbizottság szeptember 21-i ülésén valamennyi tag támogatta azt a javaslatot, hogy a főtéri Rendezvényközpontot Szekeres József egykori tanácselnökről nevezzék el. Terítékre került Szilágyi Ádám úszó teljesítménye is, amely sajnos a jelek szerint az önkormányzati támogatás ellenére sem elegendő ahhoz, hogy a fiatal tehetség kvalifikálja magát az olimpiára. 2012-ben még 2,5 millió forinttal támogatná a sportoló felkészülését a város, de ez a további eredményektől függ – mondta Szél Pál. (HTV) 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák