Kiállítással és gálaműsorral ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját a százhalombattai Forr-Más Hagyományőrző Együttes. Az ünnepség október 15-én, 17 órakor kezdődik a Barátság Kulturális Központban.
Magyarország első felnőtt hagyományőrző táncegyüttese Dobos Ágnes kezdeményezésére alakult. A tagok 90 százaléka felnőttként kezdte a táncot, sokan közülük néptáncos gyerekeiket követték a Forrásba. Példájukon aztán többen is kedvet kaptak: mostanra Tárnokon, Sóskúton, Diósdon is alakult felnőtt néptáncegyüttes.
A jelenleg negyven főnél is népesebb tánccsoport összetétele keveset változott az elmúlt másfél évtizedben. A legfiatalabb tag húszas, a legidősebb hatvanas évei közepén jár, de utóbbin ez cseppet sem látszik! Többértelmű elnevezésüket, amely utal a Forrás Néptáncegyütteshez való kötődésre, de az attól való különbözőségre is, Buzay József találta ki.
Az elmúlt években számos koreográfiát tanultak be. Első fellépésük 1997 augusztusában, a Summerfesten volt, Tóth Ferenc Lakodalom előtt című darabját mutatták be, amely kalocsai táncokból épült. ’98-ban Hollandiában, 2000-ben Csehországban, 2005-ben Szlovákiában turnéztak, többször kaptak meghívást Szovátára, rendszeresen fellépnek a százhalombattai és környékbeli kulturális rendezvényeken, országos néptánctalálkozókon. Legutóbb egy lengyelországi rendezvényen képviselték a Dél-Budai Kistérséget.
Első elismerésüket 2000-ben kapták a Néptáncosok Országos Találkozóján, 2006-ban elnyerték az önkormányzat Kultúráért Díját és ugyanebben az évben Pest Megyei Népművészeti Díjat kaptak a Közép-Magyarországi Folklór Szövetségtől.
Jubileumi rendezvényükön az elmúlt évek tárgyi emlékeit mutatják be a BKK Galériában, a kiállítást Takács Péter, az intézmény nyugalmazott igazgatója nyitja meg. A gálaműsorban meghívott vendégek is közreműködnek. Fellép a diósdi és a tárnoki hagyományőrző együttes, valamint Nyári Balázs százhalombattai csoportja, mesét mond Agócs Gergely, muzsikál a Dűvő Népzenekar, az eltelt éveket pedig László Bandy képzőművész eleveníti fel.
A Forr-Más Hagyományőrző Együttes gyakorlatilag önfenntartó, saját forrásaikból fedezik az utazások, fellépések, kosztümök költségét. Aki jegyet vált jubileumi gálaműsorukra, ezekhez a költségekhez járul hozzá az ezer forintos belépővel.



