Idén újabb városi szintű egészségügyi szűrővizsgálatot indított a százhalombattai önkormányzat. A program célja a leggyakoribb rákos elváltozások időben történő felismerése és gyógyítása. A részletekről a szakmai előkészítés résztvevőjét, dr. Kováts Attila sebészorvost, a Százhalom Egészségügyi Központ Egynapos sebészetének vezető főorvosát kérdeztük.
- A szűrési programunkat egy folyamatosan végzett tevékenységre terveztük, tehát nem egyéves kampány lesz, ha az anyagi feltételeket biztosítani tudja a város vezetése. Intézetünk rendelkezésre álló szűrési kapacitása, az anyagi források lehetővé teszik, hogy évenként egy-egy korosztályt tudjunk szűrni. Ebben az évben a városban állandó lakhellyel rendelkező 45-50 év közötti nők és férfiak fognak tájékoztatót kapni erről az egyedülálló lehetőségről. A következő években az 50-55, majd az 55-60 és végül a 60-65 évesek kerülnek sorra.
- Mit tartalmaz majd a tájékoztatás, amit az érintettek kapnak?
- Minden fontos információt megfogalmazunk a "Fókuszban a rák" elnevezésű szűrővizsgálati programmal kapcsolatban. Megpróbálunk majd érvelni, hogy minél többen vegyék igénybe ezt a lehetőséget.
- Mi a teendőjük a célcsoport tagjainak?
- A jelentkezési lapot – melyet a tájékoztatóval együtt kapnak meg a betegek – kitöltve kell leadni a recepción. A jelentkezővel a szűrési koordinátor fogja felvenni a kapcsolatot telefonon, majd időpont-egyeztetés után kerül sor a személyes találkozóra. Ekkor történik meg a szóbeli és írásbeli tájékoztatás, azaz, hogy mikor és milyen módszerrel történnek a vizsgálatok.
- Milyen daganattípusok szűrését tervezik?
- Mindkét nem képviselőinél a vastag- és végbélrákot kívánjuk szűrni a székletből történő enzimvizsgálattal. A hölgyek ezen kívül emlőszűrésre utazhatnak Budaörsre, ahol mammográfiai vizsgálattal (az emlők röntgenvizsgálatával) próbáljuk kizárni az emlődaganatot. Erre a célra ingyenes kisbusz áll rendelkezésre. Az urak prostata szűrésen vesznek részt.
- Napjainkban mindenki rohan, kevés időt fordítunk az egészségünk megőrzésére. Mennyi ideig tartanak majd az említett vizsgálatok?
- Az egészségünk mindennél drágább, ne tegyük patikamérlegre a megtartására fordított perceket! Egyébként az egyeztetés után az elsődleges vizsgálatok pár percet vesznek igénybe. A vastagbélszűrés mindössze egy székletből történő mintavétel. A prostata szűrés pedig első lépésben egy vérvételt jelent. Az emlőszűrésnél bele kell kalkulálni az oda- és visszautazás idejét a kisbusszal, valamint a vizsgálat idejét. Reméljük, hogy a legtöbb páciensünk számára a vizsgálatok ezen a ponton, negatív eredménnyel be is fejeződnek.
Akiknek azonban az eredményük pozitív lesz, azok számára a szűrési koordinátor találkozót szervez az illetékes szakorvossal a további vizsgálatok elvégzésére. Az utóvizsgálatok vastagbél esetében tükrözést, prostata problémák esetében alapos szakorvosi vizsgálatot jelentenek.
- Kötelező részt venni a szűrővizsgálatokon?
- Természetesen, nem. Ellenben célszerű mindenkinek átgondolni, hogy él-e a lehetőséggel. Ugyanis a tervezett szűrések a leggyakoribb daganatféleségek felderítését célozzák meg. Tény az is, ha minél korábban ismerünk fel egy daganatot, vagy azt megelőző állapotot, annál eredményesebben gyógyítható. A szűrések esetében az a cél, hogy akkor fedezzük fel a bajt, amikor még semmilyen tünetet nem okoz. Az emlődaganatoknál a még nem tapintható elváltozások nagy része kiszűrhető. A vastagbélszűrés esetében valódi megelőzés történik, mivel a rákot megelőző állapotot, a vastagbél polypot tudjuk kiszűrni és eltávolítani. Így a daganatos megbetegedés csaknem teljesen megelőzhető. Nem kerülhető meg az a tény sem, hogy a szűrés által felfedezett betegségek korai kezelése lényegesen kisebb terhet jelent az egyénnek és a társadalomnak egyaránt.
Az önkéntesség mellett mindenkinek tudnia kell, hogy aki jelentkezik a szűrővizsgálatra, annak vállalnia kell azt, hogy a "nemére szabott" mindkét szűrésen részt vesz.
- Milyen tapasztalatai vannak az eddigi szűrőprogramokkal kapcsolatban?
- A sebészeti szakrendelésemen 90-es évek közepén történt első bélvérzés szűrés során a megkeresettek 10 százaléka élt a lehetőséggel. A 2002-ben végzett szűréskor ez a szám 17 százalékra emelkedett, amely több mint 1200 személy részvételét jelentette. Reményeink szerint a mostani szűrésen a megcélzott csoportnak legalább 30 százaléka felkeresi az egészségügyi központot. A közel tíz évvel ezelőtt végzett szűréskor a páciensek tizedénél kaptunk pozitív eredményt. A további vizsgálatok során 21 személynél találtunk polypot/polypokat, amelyeket sikeresen eltávolítottunk. Négy betegnél diagnosztizáltunk vastagbél, egy esetben pedig végbélrákos megbetegedést. Tudtunk segíteni rajtuk, néhány héten belül műtétre került sor. Sajnos, nekünk sem mindig sikerül áttörni azt a lélektani gátat, számtalan téveszmét, amely az emberekben él. Sajnos, sokan vélik úgy, hogy a rák gyógyíthatatlan, halálos betegség, ha "hozzányúlnak", a beteg hamarabb meghal. Ezzel szemben bizonyított tény, evidencia, hogy korán felfedezve, eredményesen gyógyíthatóak ezek a betegségek is. A saját gyakorlatomban is van már több olyan beteg, akinél közel 20 éve fedeztem fel a vastagbélrákot, és ma is teljes életet tudnak élni.
Csak reménykedni tudok, hogy a korábbiakhoz képest többen fogják igénybe venni a mostani lehetőséget. Erre bíztatok mindenkit. Szeretnénk, ha az érintettek minél nagyobb százaléka pozitív döntést hozna, és részt venne a szűrésben.



